Rendhagyó kedvcsináló

rendhagy1

Nápoly környéke elsősorban az ókor kultúráját, a tagolt tengerparti kis öblök, szigetek sokaságát és a turisták egész éves rohamát jelenti.
De ki ne ismerné a Vezúv történelmét, vagy az Amalfi-part mesebeli házairól készült fotókat?!
Ám Nápoly a ma sportértői számára másról is nevezetes, hiszen nagyon sok magyar híresség igazolt a helyi vízilabda csapathoz… 🙂
Hogy miként függ össze a történelem, a motorozás és a vízilabda, erről (is) olvashattok a következőkben!

Abban gondolom, sokan egyetértünk, hogy motoros túracélpontokat kutatva Olaszországban igen kevés tájon tudnánk mellétrafálni! Talán ezért lehet, hogy a leghíresebb európai utazók TOP- listáján is előkelő helyen találjuk az itteni utakat. A Dolomitok festői hágói, a Stelvio látványos hajtűkanyarjai, vagy Toscana dimbes-dombos lankái mellett, kitűnik a déli országrészen a Sorrentot Salernoval összekötő, sziklaszirteken kanyargó, pazar látképpel szolgáló aszfaltcsík, az Amalfi út!
Természetes azonban, hogyha Positano, Ravello, vagy Amalfi tájait szeretnénk felfedezni, nem hagyhatjuk ki a történelmi célpontokat sem! Ha már egyszer utazunk… 🙂
Amikor 2014 tavaszi túráját terveztem, ezért kényszerültem kompromisszumokra, minek eredményeként már az indulás sem a budaörsi benzinkúttól történt, hanem a nápolyi reptéren kezdődött a kaland… 🙂
Arra még az otthoni informálódásnál rájöttem, hogy ekkora mennyiségű látnivalót, a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt csak profi segítséggel lehet kezelni, vagy legalábbis megpróbálni. Így történhetett, hogy az érkezéskor Nápolyban, mindjárt Valkai Erzsébet buszára szállhattunk fel.
Vele együtt lép a történetbe, a már említett vízilabdás vonatkozás! Erzsike ugyanis 1999-től él itt és amellett, hogy mint idegenvezető magyar honfitársak ezreit ismertette már meg a történelem helyi vonatkozásaival, a hétvégi meccseken ő a női vízilabdacsapat ásza… !
Sok minden más mellett erről is olvashattok bővebben itt:
http://www.italywalk.com/portal/

A busz a reptérről Nápoly belvárosa felé indult velünk, miközben már a hangszórókon hallhattuk a látottakkal kapcsolatos infókat. Olaszország egyik ragadvány neve a „napfényes Itália” ! Ez különösen igaz a déli régiókra, mint például Campania! Nos, a helyi Esőfelelős ezt a mondást nem ismerhette, mert egész napra felhők mögé rejtette a Napot! Hol erősebben, hol kevésbé, de folyamatosan éreztette velünk fölényét.
Egészen a csodával határosként említhető, hogy amikor megálltunk sétálni, elállt az eső, ám míg buszoztunk, mindenütt ömlött!
A városszéli fasor volt az első célpont, ahonnan szép panorámát kaptunk és megtudtuk, hogy miért parkolnak az ottani autók újságpapírral takart szélvédőkkel… 🙂

rendhagy2

 

 

 

 

rendhagy3

 

 

 

 

 

Nápolyról rengeteg információ található az interneten (http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly ), de azzal az elánnal, azzal a temperamentummal, ahogy mi hallottuk ezt, sehol nem elérhető… 🙂

rendhagy4

 

 

 

 

 

Kihagyhatatlan Nápolyban többek között a Gambrinus kávézó! Mint megtudtuk 1860-óta osszák itt a legkülönfélébb kávékat és vendéglistájukon olyan nevekkel találkozhattunk, mint Oscar Wilde, vagy Guy de Maupassant!

rendhagy5

 

 

 

 

Megtudhattuk azt is, hogy ha egy nápolyi kávézni invitál, főbenjáró bűn azt visszautasítani! Puff neki vérnyomás… 🙂

A kulináris élvezeteket ismét buszozás követte, hiszen későre járt és Sorrentóban vártak motorjaink és a szállodánk. 7 éjszakát töltöttünk a Hotel Prestige-ben és innen indultunk minden reggel túráinkra. A látkép olyan meggyőző volt, hogy a borús idő ellenére sem volt kétséges; nem választottunk rosszul! Ezt persze – a középső erkély teljhatalmú tulajdonosaként – Migyurink, lelkes híveinek éljenzése közepette ki is hirdette… 🙂

rendhagy6

 

 

 

 

 

A második nap a motorozásé volt. Ébredés után azonban az ablakon kinézve roppant lehangoló látvány fogadott! Alattunk elvileg a motoroknak kellett volna sorakozniuk, de akkora köd hömpölygött közöttünk, hogy semmit nem láttam. Ennek ellenére optimistán álltunk a napi tervhez.

Igaz ugyan, hogy a parkolóból elindulva még mindig nem sokat láttunk a forgalomból, de a hegyről a tengerhez közeledve végre oszlani kezdett a pára. Az idő borús maradt, ezért sok értelmét nem láttam a napi terv végigmotorozásának, így máris Amalfi irányába kanyarogtunk kicsit, majd lementünk a félszigetünk csúcsán található Punta Campanellához. Sorrentóra útközben pazar rálátásunk volt.

rendhagy7_

 

 

 

 

 

Majd megpillantottuk a félsziget csúcsát is.

rendhagy8_

 

 

 

 

 

A Campanella-fokot az ókori görögök Athéné-foknak nevezték egy itt épült templom után, melyet a legendák szerint Odüsszeusz alapított. A kálvária dombon elterülő egykori templom helyén 1335-ben Anjou Róbert egy őrtornyot épített a szaracén kalózok elleni védelem érdekében, amelynek neve Torre di Minerva és amelynek romjai ma is láthatók. A közelgő veszélyt harangozással jelezték, innen származik a fok mai megnevezése (campanella).

rendhagy9_

 

 

 

 

 

Időközben a köd ismét folyamatosan hömpölygött, így nem is maradtunk sokáig a hegytetőn.

rendhagy10_

 

 

 

 

 

A nap végére azért csak megtettünk 220 km-t…

Harmadik napunkon a motorok a parkolóban maradtak, míg mi egy busszal Pompei felé vettük az irányt. Erzsike Nápolyban várt minket majd az Ókorba érve elkezdődött a történelem…

rendhagy11_

 

 

 

 

 

Mint megtudtuk, a Vezúv i.sz. 79-es kitörésekor elpusztult város romjai az UNESCO világörökségének részét képezik.

A kitörés után csak a 3-4. században kezdtek ide telepedni emberek, ám fejlődésének gátat szabtak a középkorban még sokkal aktívabb vulkán kitörései és a malária.

Pompei romvárosát csak idegenvezetéssel érdemes végigjárni! Tudomásom szerint, egy könyv sem foglalkozik olyan részletességgel a helyi szokásokkal, a hétköznapok életével, mint ezt mi ott hallhattuk! Ráadásként egy útikönyvtől nem is kérdezhetsz… 🙂

Végigjártuk a gladiátorok gyakorló helyétől indulva a nagy színházat,

rendhagy12_

 

 

 

 

 

a több mint 2000 éves utcákat, sikátorokat

rendhagy13_

 

 

 

 

 

A főutcán megtaláltuk a korabeli kifőzdéket,

rendhagy131_

 

 

 

 

rendhagy132_

 

 

 

 

 

és ott más értelmet nyert a „zebra” fogalma… 🙂

rendhagy14_

 

 

 

 

 

Rengeteg képet készítettünk a korra jellemző polgári házról, a ma is látható fali díszítésekről.

Ám a napnak ezzel még nem volt vége. A tikkasztó történelmi kirándulást egy családi gazdaság meglátogatásával enyhítettük, a Vezúv oldalában!

Talán nem ismeretlen előttetek sem, hogy korunk legveszélyesebb vulkánjáról beszélünk! A tudomány jelen állása szerint, lassan ismét aktuálissá válik a benne rejlő magma megindulása, vagyis bármikor…

Ezért a hatóságok minden erejükkel azon dolgoznak a nápolyi agglomerációban, hogy a hegyen élőket más lakóhely választására ösztönözzék.

Mint vendéglátónktól megtudtuk, ez viszont a gazdáknak eszük ágában sincs, hiszen a kráter hamuja és a hegyoldalban elterülő előző kitörésekből itt található láva maradványokban rengeteg a szilícium, a nitrogén és a vas, melyeknek a napsütés mellett köszönhetik a bőséges és minőségi termést!

Ennek tulajdonítják a finom borokat, az ízletes zöldségeket. Talán nem véletlen, hogy errefelé található a legtöbb biogazdálkodás is!

A borkóstoló mellé helyben sütött kenyeret és saját gyártású szalámit kaptunk, melyet szintén ott sajtolt olívaolajjal és paradicsommal kísérhettünk. A sajtok külön extraként szolgáltak…

rendhagy15_

 

 

 

 

 

Ha már annyi szó esett róla, természetes, hogy meg kellett látogatnunk magát a Vezúvot is!

Busszal a parkolóig mentünk, majd egy félórás séta a csúcsig. Persze biztosan van, aki ezt gyorsabban megteszi, de mi teli hassal vágtunk ám neki..!

Persze a köd nem tágított, de bíztunk a szerencsében; hátha eloszlik egy kis időre!

Sajnos nem így történt… 🙁

rendhagy16_

 

 

 

 

 

Negyedik napunkon Capri szigetét terveztük felkeresni és természetesen ide is kértük Erzsike útmutatását.

A megbeszélt hajóhoz Sorrento kikötőjébe viszonylag sokan igyekeztünk, bár az időjárás erre sajnos ismét semmi okot nem adott! Capriról soha egyetlen beszámolóban sem láttam olyan képet, ami borús időben készült volna! Sőt, mióta a modern világunk tehetősebb rétegének nyaralóhelye, egyszer sem említette senki, hogy esett volna az eső a „napfény szigetén…”

Optimizmusunk kissé hanyatlani kezdett, mikor a kikötőben átvett jegyek mellé együttérző pillantást kaptunk a hajótársaság munkatársától. Persze, hogy kemények vagyunk!!!

A viharos tenger a part közelében abszolút belefért még a komfortzónánkba, ám a nyílt vízre érve a többméteres hullámok úgy dobálták a hajót, mint Ötvös Csöpi a vitorlás makettet a fürdőkádban… 🙂

Mire a Marina Grandeba behajóztunk, azért sokszor végigfutott a gondolat; nooormáááliiss?!…

A kikötőben Erzsike is előkerült és próbált minket egy bérelt buszba terelni, miközben a változatosság kedvéért egy jégeső szakadt a nyakunkba. Ennek köszönhetően nála, a mai napig mi vagyunk a „jégesős capri-csoport”…

rendhagy_17

 

 

 

 

 

A szerpentinen Capri városa felé kapaszkodott velünk a busz, majd egy kávézó teraszát szálltuk meg, bízva a napsütésben! Közben nehezen akartuk hinni, hogy a hely, ahol éppen vacogunk átázott cipőinkben, már a rómaiak idején nyaralóhely volt.

Meglepett, hogy a palackos víz feltalálása itt is komoly iparágat teremtett, hiszen Caprin nincsenek ivóvízforrások!

Faunájáról megtudtuk azt is, hogy a helyi látványosságnak számító Faraglioni sziklák adnak otthont a világon csak itt élő kék gyíkoknak!

Bár az eső lassan alábbhagyott, de folyamatosan kopogott a terasz ponyváján. Talán a forró latte és   capuccino bátorításának köszönhetően, nekivágtunk a városnak, ezzel színes látványosságot jelentve a néptelen sikátoroknak… 🙂

rendhagy_18

 

 

 

 

 

Hihetetlen mennyiségű virág rajzolja ki az utca két oldalát. A római időkből ránk maradt, Augustus király függőkertje felé haladtunk, miközben egy parfümkészítő manufakturát is meglátogathattunk.

rendhagy_19

 

 

 

 

rendhagy_20

 

 

 

 

 

Mire a kilátóteraszt elértük az eső megszűnt és végre előbújt a Nap! Hihetetlen változás történt a környezetünkben, hiszen az eddig szürke, vagy épp halvány árnyalatok teljes pompájukban viríthattak! Kezdtük megérteni a „Capri-érzést”…

Többek között a híres német gyáriparos Alfred Krupp gondolatvilágát, aki évente több hónapot is töltött itt. Az utókorra olyan látványosságot hagyományozva, mint a nevét viselő Via Krupp!

Ez egy gyalogút, amely San Giacomo kolostorát köti össze Augustus kertjével és a Marina Piccolával.

Az 1900 és 1902 között épített út 100 méteres szintkülönbséget hidal át, egyediségét pedig az adja, hogy hajtűkanyarjai olyan közel állnak egymáshoz, hogy a távoli szemlélőnek úgy tűnhet, mintha fednék egymást. A Via Krupp tökéletes harmóniában áll a sziklafallal, ahol minden kanyar más kilátást nyújt, mindig új élménnyel gazdagítva használóit!

rendhagy_21

 

 

 

 

Ha már a német hírességről esett szó, találtunk egy másik „lábnyomot” is…

rendhagy_22

 

 

 

 

 

Következő célpontunk Anacapri, a sziget nyugati végén található.

A város a turistákból él, talán ennek köszönhető, hogy a szállásárak lényegesen olcsóbbak itt, mint Capriban. Persze ott nem ritkák az 5+ csillagos szállodák…

A település központja 275 méteres magasságon fekszik. Legmagasabb pontja a Monte Solaro (589 m), amely a központból libegővel közelíthető meg. Mi a libegést későbbre halasztottuk, helyette Axel Munthe villáját látogattuk meg. Közben áthaladtunk az ’56-os Forradalom magyar mártírjainak terén…

rendhagy_23

 

 

 

 

 

A San Michele villa Anacapri talán legfőbb látványossága.  Axel Munthe svéd orvos, Tiberius római császár villájának helyén építtette. Érdekes talán, hogy az építkezéshez szükséges anyagi javakat Párizsban, divatos orvosként praktizálva teremtette elő. Rengeteget dolgozott, hogy élete álmát megvalósítsa. Az építkezés történetét egy 1929-ben kiadott könyve tartalmazza, melyet magyar kiadásban is olvashattok. Arra azonban, hogy odaköltözését követően, csaknem teljesen megvakult senki nem számíthatott. Talán a tengeri szél, talán az erős napfény…?

A kertben egyiptomi és főleg római kori ereklyék, alkotások találhatók. A kilátás Caprira és a Vezúvra pedig egyenesen frenetikus!

rendhagy_24

 

 

 

 

rendhagy_25

 

 

 

 

 

Axel Munthe 1949-ben bekövetkezett halála előtt a San Michele villát Svédországra hagyományozta, így ma is egy svéd alapítvány üzemelteti azt.

A kultúra után irány a Monte Solaro!

A libegő egy irányban 7.-EUR/fő és egyszemélyes székekben húz a drótkötélpálya az 589 m-es „Napfénycsúcs”-ra.

Mi nem vállaltuk a túrázást egyik irányban sem, ami nem feltétlenül a kiépített turista utak hibája! Maradtunk a retúrjegynél, (amúgy puhányosan) ami 10.-EUR-ba került.

Mondanom sem kell, micsoda látkép vár ezért az összegért, többek között Capri jelképeire, a Faragnioli sziklákra is.

A három szikla névvel is rendelkezik, úgymint Stella, Mezzo és Scopolo. Ugyan 80 m-es magasságával a Mezzo a legkisebb, de egyedül ez rejt egy 60m hosszú természetes barlangot!

Mivel a délután is esőmentesen telt, sokkal vidámabban töltöttük a hajón a visszaút perceit. A kikötést követően Sorrentoban a „kockás abrosz” mellett ismételtük a nap információit Capriról.

rendhagy_26

 

 

 

 

 

Tény, hogy a szigetre bármikor érdemes akár a történelem, akár a kultúra, akár a látnivalók miatt visszatérni! Persze jó, ha az ember megválaszthatja az időt… 🙂

Ötödik napunktól már minden a motorozásról szólt.

Elsőként az Amalfi parton indultunk Ravelloba.

rendhagy_27

 

 

 

 

 

A kisváros többek között olyan nevezetességekkel dicsekedhet, mint a villa Rufolo és a villa Cimbrone!

A Rufolo család rezidenciáját Nicola Rufolo idejében építették 1250 és 1283 között. Az utolsó lakója a családból Ravello város XIV sz-i püspöke Pelegrino Rufolo volt.

Az arab, szicíliai és normann építészeti elemekkel tarkított épületegyüttes ma a Ravello Alapítványnak, a Ravello Fesztiválnak és az Európai Kulturális Örökség Központjának ad otthont.

rendhagy_28

 

 

 

 

rendhagy_29

 

 

 

 

 

A villa ablakaiból parádés a kilátás.

rendhagy_30

 

 

 

 

 

Természetes, hogy a villa Cimbrone-t sem hagyhattuk ki, ha ilyen volt az út odafelé..

rendhagy_31

 

 

 

 

 

A Cimbrone nevét az ókorból eredeztetik, amikor a ravelloi sziklán erdő állt, a Cimbronium. Természetesen nem a rómaiak nevezték el és nem is XI.századi építői! Első neve Villa Patrizia volt. Sok tulajdonosváltást követően a 19.sz végén erősen lerobbant állapotában vásárolta meg Ernest William Becket, aki felújíttatta, majd az épület az átépítést követően kapta a ma ismert villa Cimbrone nevet.

rendhagy_32

 

 

 

 

rendhagy_33

 

 

 

 

 

Sok érdekességet tartogat a látogatónak a kert is, de leglátványosabb része, a szikla peremén kialakított terasz, amely néhány ponton átnyúlik a párkányon és a szinte függőleges sziklafalak felett türemkedik ki. Neve: Terazza dell’Infinito (Végtelenség terasza)

Innen tiszta időben belátni a cilentói partszakaszt, valamint a Licosa-fokot és az Amalfi-part közeli településeit (Scala, Maiori, Minori). A terasz mellvértjét a görög mitológiából mintázott szobrok díszítik.

rendhagy_34

 

 

 

 

 

A panorámára innen sem lehetett panasz…

rendhagy_35

 

 

 

 

 

Csak a műértő szemlélő találja meg ezen a képen a kakukktojást… 🙂

rendhagy_36

 

 

 

 

 

Mivel erre a napra is feltankoltuk a szükséges történelmet, Amalfi központján keresztül Positano-t céloztuk meg.

Amalfi leghíresebb épülete a Szt András dóm. Gadán kívül nem volt senki annyira motivált, hogy bentről is meglátogassuk, de ebből a perspektívából sem mondható rá semmi rossz!

rendhagy_37

 

 

 

 

 

A szokásos – bár borús – képek a városról:

rendhagy_38

 

 

 

 

rendhagy_39

 

 

 

 

rendhagy_40

 

 

 

 

 

Positanóban – mivel közel akartunk megállni a parthoz és az egész város közlekedése egyirányú – 2 kört is mentünk, mire parkolót találtunk,

Itt érdekes módon senki nem nehezményezte, hogy ismét ugyanazt látjuk… 🙂

rendhagy_41

 

 

 

 

rendhagy_42

 

 

 

 

 

A település a környék igazi gyöngyszeme! Az UNESCO listáján 1997-től szerepel és nevéről több legenda is ismert.

A helyiek szerint, a partok előtt egy szaracén hajó haladt lopott, értékes egyházi kincsekkel, többek között egy Madonna-szoborral. Amikor a mai Positano elé értek, a szobor megszólalt és pihenésre szólította fel a hajósokat. Pause..!

Egy másik monda szerint első lakói bencés szerzetesek voltak, akik befogadták Paestum lakóit, amikor a szaracénok elől menekülve elhagyták városukat.

Regék ide, mondák oda, mi minden esetre finomat vacsoráztunk egy csodálatos környezetben, a Három Nővér éttermében!

A szürkületben, a hazafelé vezető néptelen úton kellemeset kanyarogtunk a szállodáig.

rendhagy_43_

 

 

 

 

 

Hatodik napunk reggelén még nem is sejtettük, hogy milyen kalandok várnak ránk, amikor motorjainkkal a Monte Vergine bencés apátsága felé vettük az irányt!

A terv szerint haladtunk Mercoglianoig, majd a felvonó állomásától ismét szerpentinek következtek.

Az apátság a tengerszint felett 1270m-en van a hegyen és híres zarándokhely. Az 1124-ben épült templom romjaira, az új bazilika épületét 1961-ben építették, mely egy XIII. sz-i bizánci festménynek, egy fekete Madonnának is otthont ad.

rendhagy_44_

 

 

 

 

rendhagy_45_

 

 

 

 

 

Az Apátságot elhagyva, a Parco Regionale del Partenio fái közé motoroztunk. Az első métereken kissé gyanús volt, hogy enyhén szólva sem sima az út felülete, de bíztunk az olasz útépítőkben! Mint kiderült, hiba volt! Dél-Olaszország merőben más mentalitású embereknek ad otthont, mint az északi régió!

Ahogy haladtunk a keskeny úton, joggal tételezhettük fel ugyan, hogy (Bobek után szabadon…) kisimul, de aztán mégsem… 🙁

Az út a Partenio parkon keresztül vezetett és közben pár piknikezővel, nyársalóval is találkoztunk, akik autóval érkeztek a zöldbe.

Már több kilométerrel magunk mögött tudtuk a civilizációt és egyre durvultak az úthibák, amikor az előző napok esőzéseiből tengernyi méretű pocsolyával találkoztunk. Mire idáig jutottunk is sokszor merült fel a kérdés, hogy a mezei autósok hogyan jutottak idáig, de ennél a tengerszemnél végképp elbizonytalanodtunk. Talán van egy másik út, amit nem ismer a Garmin?!…

Természetes, hogy vissza nem fordulhatunk, de fogalmunk sem volt a víz mélységéről. A lányok leszálltak és végigszurkolták a kalandot, ami akkor és ott nem is tűnt éppen annak… 🙂

Az átkelés után csak Migyurink motorja gondolkodott kicsit tovább haladásának esélyein, de a kézrátétel meggyőzte…! 🙂

Az erdőből kiérve a napos idő hatására fellelkesültünk, hogy ismét rápróbáljunk a Vezúvra. Messziről látszott, hogy csak egy kis felhőpamacs lebeg a tetején, máshol mindenütt tiszta a hegy. Ezt, ha messziről nem lájuk, akkor is kitalálhattuk, mert a szerpentinen lelkes autósok és buszosok vívtak az aszfaltért. A motorokkal szerencsére ellavíroztunk közöttük és zárás előtt már a belépőket válthattuk.

Igazi fanatikusnak kell lenni ahhoz, hogy a kaptatón motoros felszerelésben a csúcsig jussunk, de végül sikerült! A látvány valóban más volt, mint az első alkalommal…

rendhagy_46_

 

 

 

 

rendhagy_47_

 

 

 

 

rendhagy_48_

 

 

 

 

 

A szálloda felé haladva még az utcai árustól vásároltunk pár sárgadinnye méretű citromot, majd az esti sört már a TV előtt, a soron következő BL meccs mellett kortyolgattuk.

Mint a Bibliából ismerős, az Úr a hetedik napon megpihent. Nem úgy mi..! Aznapi célunk a Pertosa barlang volt.

A földalatti Negro folyó által formázott termekről sajnos csak az előtér képeit láthattuk, mivel a belépés csak csoportosan, vezetővel lehetséges. Ezért míg mi gondolkodtunk a csatlakozáson, betelt a létszám és nem akartunk másfél órát várni a következő csoportra. A túrák 60, 75 és 100 percesek. Érdemes előre neten foglalni helyet, hogy ne járjatok hasonlóan, vagy ne engedjetek a demokráciának…J

Itt találsz segítséget.

rendhagy_49_

 

 

 

 

 

Körbejártuk, megcsodáltuk, aztán továbbálltunk. Irány Paestum!

Paestum az Unesco Világörökség listáján szereplő romváros, mely Capaccio községhez tartozik.

Poseidonia néven még az időszámítás előtt 600 körül rakták le alapköveit. Fenállását a 11. századig követhetjük, amikor a normann pusztítások, a környék mocsarasodása és a malária miatt lakatlanná vált. A túlélők egy magasabban fekvő helyet, Capacciót alapították helyette.

Paestumban legfontosabb a három dór stílusú templom, melyek saját korszakukban példaértékűnek számíthattak.

A Kr.e 450-ben épült Héra templom az egyik legnagyobb görög kőtemplom volt. Mellette található Athéné temploma, mely ugyan kisebb, de részleteiben gazdagabb. A harmadik templom pedig Poszeidoné, mely szintén Hérának lett szentelve.

rendhagy_50_

 

 

 

 

rendhagy_51_

 

 

 

 

 

A 11. század után Paestum feledésbe merült, és csak a 18. században fedezték fel, egy időben Pompejivel.

A haza vezető úton minden kanyarnak megadtuk a módját, minden métert próbáltunk nyújtani és kellőképp kiélvezni, hiszen reggel már indulunk vissza Magyarországra.

Ám a történet nem ezzel ért véget, hiszen nyolcadik napunkra is maradt még érdekesség. A szállodától a reptérre közlekedő buszunk, kérésünkre Pozzuoli felé kis kitérőt tett a Solfatarába.

rendhagy_52_

 

 

 

 

 

Mivel igazi vulkáni környezetet egyikünk sem élt még meg (ami természetesen nem is annyira probléma…) érdeklődve sétálgattunk az egyre melegebb köveken a központ felé. A talaj 35 C és a feltörő kénes gőzök hőmérséklete is eléri a 160 C-t!

rendhagy_53_

 

 

 

 

rendhagy_54_

 

 

 

 

 

Természetesen sokat nem időzhettünk ennél a jelenségnél sem, de minden esetre elgondolkodtatott, hogy mihez kezdenénk, ha ez a dolog itt a lábunk alatt elindulna..?!

Ám sokáig nem ragadtunk le a kérdésnél, mivel pár óra múlva már mindenki családi körben a házi kosztot rágcsálta… 🙂

Mondanom sem kell talán, hogy folytatása következik… 😉

rendhagy_55_

 

 

 

 

 

Téééényleg…?!… 🙂

 

 

Kisokos:

A Sorrentói-félsziget minden kis zegzugát szerettem volna bejárni, így a csillagtúra lehetőségeihez képest az oda-vissza utakat mindig másfelé terveztem. No, persze azt senki nem mondta, hogy errefelé nem lehet olyanformán közlekedni, mint pl.: a Dolomitokban… 🙁

Nagyon fontos, hogy az utak többsége márvánnyal dúsított aszfalt! Esős időben ez nagyon könnyen megtréfálhat! Volt olyan szakasz, ami annyira síkos volt, hogy a csizmákban simán csúszkálhattunk rajta, akár itthon télen a befagyott Balatonon!

A napi távokat 300 km körülire lőttem be, hiszen alapvetően alsóbbrendű utak és rengeteg kanyar jellemzi a térséget. Ennek ellenére volt pár kilométer, ami kimaradt, elsősorban az eső miatt…

Nápolyba a WizzAir naponta közlekedik, ha időben vásárolsz, nem horror a jegy. Mi a bizonytalan alpesi időjárás, az ismét kurta szabadságok és az olasz benzinárak miatt, ezt tartottuk kedvezőbbnek. Még novemberben… 🙂  De természetesen, ha van időd, akár 2-3 nap alatt kényelmesen leroboghatsz! Megbánni biztosan nem fogod!!!