Európa két arca 1. rész (Oroszország és társai)

A motorosok többsége Európa hallatán nyugat felé tekintget: sokan bejárták már a Dolomitokat, Alpokat, Kárpátokat, messzebbre azonban már kevesebben indulnak. Talán a távolság, esetleg az ismeretlentől való félelem az, ami távol tartja a többséget a keleti régiótól. A bennem élő kíváncsiság és kalandvágy azonban legyőzte a fentieket, és még társakat is találtam, úgyhogy végleges útvonalunk tizennégy országot érintett: Magyarország, Ukrajna, Beloruszia (vízumköteles), Litvánia, Lettország, Észtország, Oroszország (vízumköteles), Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Németország, Csehország és Szlovákia.

Utánanéztünk hát az ismeretlennek, útvonalakat terveztünk, vízumokat intéztünk. Sajnos ügyintézés közben két útlevél elveszett (!), így végül csak ketten indultunk neki a nagy útnak. Beszámolónk az út első feléről, Európa „sötétebbik” oldaláról szól. Lássuk milyen is valójában a volt Szovjetunió utódállamaiban a motoros élet!

Magyarország még alszik, így könnyedén, napsütésben tesszük meg a határig vezető utat. Nem autópályázunk, pedig az időt spórolna. A beregsurányi határátkelő szinte üres, még a szokásos kétszázast sem veszi el a kiskatona, az emigrációs papír kitöltéséhez van segítség egy faliújságon. Az ukrán oldalon belenéznek a dobozainkba, amit aztán egyetlen határon sem kellett kinyitnunk többet. Percek alatt túlesünk az adminisztráción és boldogan gyűrjük magunk alá a rossz minőségű ukrán utat.

p1020453

Háromszázötven kilométer után már igencsak szomjasak a motorok. Egymást érik a kutak, nehéz választani, találomra bekanyarodunk az egyikhez. Benzinjük kellemetlen, büdös szagú, de alig kétszáz forint. Kicsit mint Kárpátalja maga: rendezetlen környezet, rossz minőségű utak, elhagyott házak melyek el sem készültek; mintha 30-40 évet utaztunk volna vissza az időben.

A munkácsi vár nem csak a turisták kedvence, az esküvői menetek is egymás kezébe adják a kilincset. Megadják a módját, limuzinnal érkeznek a fiatalok…

Első állomásunk Munkács. A város ipari jellege engem elszomorít, többet vártam tőle. Ettől függetlenül akad utánajárásra érdemes látnivaló bőven, de mi csak Munkács várára vagyunk kíváncsiak, ahová második nekifutásra jutunk fel. Szépen rendben tartott épület, kétszáz forintos belépővel. Belül is folynak a felújítások, több szint van, végigjárjuk mindet, de sajnos a kilátás pocsék a várból. Elhagyva Munkácsot L’viv felé kanyarodunk. Az út Stryj városáig makulátlan, százötven kilométer szerpentin csodálatos, nyújtott kanyarokkal, hibátlan széles aszfalttal. Az autósok is segítőkészek, lehúzódnak előlünk akár a hiányos padkára is. Először azt hittük azért, mert mi vagyunk a „nagy nyugati motorosok” de szó nincs ilyesmiről, itt így közlekednek. A maradék hetven kilométer már nem annyira attraktív, viszont szembetűnően csökken a szegénység. Az út két oldalán ácsorgó emberek, akik valamiféle iránytaxira várnak és nem sietnek sehova, valamint furcsa árusok akik az erdőben szedett különféle gombákat próbálják pénzé tenni. Ez a látvány aztán végigkíséri egész keleti utunkat.

10gal1.2

L’vivbe érve eltűnnek a magyar feliratok. Közepesen nagy város a legpocsékabb macskaköves utcákkal és olyan villamossínekkel amin csoda, hogy közlekedni tud bármi is. Gyors városnézés motorról, ahol a legszembetűnőbb a hatalmas élet, ami a városban zajlik. Megnézzük a főteret az Operaházzal, sétálunk pihenés képpen. Később Kijev felé fordítjuk a motorokat, mely majd hatszázra van innen. Az út minősége változó, sportmotorral nem kockáztatnék, talán majd két-három év múlva. Útközben temérdek a hotel, motel, de mire elszánjuk magunkat, valahogy köddé válik mind. A városokban, falvakban nagy élet van még este is. Mire találunk szállást már kilenc óra és kilencszáz kilométer otthonról. Az egyszerű, de tiszta szobáért húsz eurót fizetünk ketten, a motorok zárt udvarban pihenhetnek az ablakunk alatt. Bár mindenki óvva intett, de mégsem izgulok a motorok miatt. Nem is volt miért, és ez az út során mindenhol bizonyított volt.

szöv1.2

Másnap párás reggelre ébredünk. Korán indulunk, hogy hamar elérjük Kijevet. Ez a tudat adrenalin bombaként hat ránk. Az út minősége nagyon rossz, több helyen félpályás lezárás, felmart szakaszok – szerencse, hogy este már nem mentünk tovább – viszont szinte mindenhol épül az új főút, és a régit is cserélik folyamatosan. A kanyarokkal nem sok a gond, egy darab sincs, a hegyekkel szintén ez a helyzet. A kárpátokat elhagyva alig pár száz méteres szintkülönbségekkel találkozhatunk mindössze. Közepes a forgalom, előzgetünk, hogy haladjunk. Folyamatos a záróvonal, tehát ha valaki nagyon szabálytisztelő, az könnyen szorulhat kilométerek tucatjaira, vagy akár százaira egy rettenetes kamion mögé. Rendőröket alig látni, ha mégis, nem szólnak bele a közlekedésbe.

szöv1.3
Egész Ukrajna az út szélén susmutol, de hogy üzletelnek-e, vagy csak beszélgetnek, nem tudni. A falvakba nem akarunk lemenni, mert akkor hosszú lenne az út. Dél van amikor feltűnik a két méter magas Kijev felirat. Megállunk fotózni, majd beljebb nyomulva tapasztaljuk, hogy a város csodálatosan szép, mindenfelé fantasztikus épületek meredeznek, vagy épülnek éppen. Persze van lakótelep is, ezek aljában megbújik egy-egy hagymakupolás templom. Az emberek nyugodtak, barátságosak, mindenki mosolyog és segítőkész. Hatalmas az autóáradat, de nincs dugó, ugyanis alig van igazi kereszteződés. A főbb sugárutak szinteltolással keresztezik egymást.

szöv1.4

Kijev hatalmas, közel hárommillió ember lakja, mégsem zsúfolt. A Dnyeper partján szusszanunk kicsit, közben megnézzük a három városalapító szobrát. Talán nagyobb felhajtást érdemelnének ezért a remek városért. Ötórányi városnézést követően északi irányba hagyjuk el az ukrán fővárost.

Az út sivár, szinte unalmas, de a leglehetetlenebb helyeken árusok színesítik a szürke útszegélyt, gombát, zöldséget és plüssállatokat kínálva. Alig két és fél óra alatt elérünk a Belorusz határig. Itt még az ukrán oldalon belebotlunk az első, bürokrácia okozta kellemetlenségbe. Nem találják a belépőpecsétünket, ezért vissza akarnak küldeni a magyar határhoz! Majdnem egy teljes órányi hadakozás és három felettes bevonása után megvan a pecsét. A belépés már simábban megy, pedig vízumkötelesek vagyunk.

Fehéroroszország okozza a legnagyobb meglepetést. Nagyon rendezett, tiszta, és nyugalom van. Hegyi szerpentinekre itt sem kell számítanunk, átlagban kétszáz méter a tengerszint feletti magasság, de feltűnő és üdítő a temérdek sok erdősség. Mindenhol apró tavak, nem is tudom miért Finnország az ezer-tó országa. Homelba érve megállunk tanakodni szállás ügyben, egyszer csak megáll mellettünk az Iron Brothers egyik tagja, majd egy remek szálláshoz vezet bennünket. Közben elered az eső, szerencsére ezt már az ablakból figyeljük.

Reggel süt a nap, körbenézünk Homel városában. A külvárosban temérdek egyforma rönkház áll, legtöbbjük igencsak felújítandó állapotban. Egy parkban reggelizünk, ahol minden padhoz faragott faszobor jár. Hamar elérjük Minszk lenyűgöző városát. Műemlékük nincs sok, de a traktorgyárat nem szabad kihagyni!

6gal1.5

Az utcákon meglepő a fantasztikus tisztaság és rendezettség, és az építészetet is nagyon magas fokon művelik errefelé. Az egyetemtéren pazar épületek sorakoznak a hatalmas Lenin szobor árnyékában, és valahol itt mehet alattunk a metró is, a rendszeres földalatti dübörgésből ítélve. Érdemes lenne több időt szánni a városra, de még sok mindent látnunk kell, megyünk hát tovább. A városból kifelé menet konstatáljuk, hogy a külváros is rendezett.
Egy éttermi ebéd során eldöntjük, hogy még aznap elhagyjuk Belorussziát és Vilniusig motorozunk. Délutánra eső kezdi mosni az utakat és minket, de nem kell csökkenteni a sebességet a nyílegyenes út miatt. Könnyedén elérjük a határt, ahol aztán az összes létező dolgozó látni akarja az útleveleket, a forgalmit, a legutolsó kis cetlit… Már négyszer átnézte

mindenki a papírjainkat, de a határt még nem is láttuk. Ezt leszámítva simán kilépünk, Litvánia már uniós ország, ez az árakon jól látszik. Viszont itt végre beszélnek angolul, milyen kár, hogy én nem. Egy ránk akaszkodott helyi prosti segítségével olcsó diákszállást találunk – a lány talán azt tervezi, a tippért cserébe a megtakarítást majd nála „költjük el”. Negyed óra huzavona után sértődötten, bevétel nélkül távozik az amúgy csinos hölgy. Nehezen alszom el az esőkopogás miatt.

Tallinnban csak a várdombon találunk ilyen míves épületeket, a többi balti államban szinte minden sarkon
Másnap az idő borult, de legalább nem esik. Egy erős kávé után jó turistához méltóan felderítjük a várost.

szöv2.1

Van időnk Vilniusra bőven, harmadik motoros társunk aznap indult, hogy Lengyelországon keresztül csatlakozzon hozzánk. A csodás városkapu és a hozzá tartozó templom, valamint a főtér vonzza a turistákat, leginkább lett és észt buszokkal van tele a parkoló. Pár óra múlva „vízszintesen” nyugat felé indulunk, hogy társunk ne utánunk loholjon egész úton. Kaunasban, mely Litvánia második legnagyobb városa a maga közel négyszázezres lakosságával, pihenünk a főtéren, ahol fantasztikus fasor és üzletek adnak kellemes körítést. Tovább motorozva esőruhásra váltjuk az öltözéket, lassacskán a thermobélés is bekerül legalább a kabátba. A Balti-tenger partján fekvő Klaipedáig már nincs említésre méltó település, az út többnyire csak érinti a falvakat. A takaros város fontos tengeri kapcsolat kelet és nyugat között. Központi kikötője olyan óriási, hogy tíz perc alatt haladunk el mellette. Estére már nem áztat minket az eső, de szállást nehezen találunk, mindenhol teltház van. Megnézünk egy kempinget is, de a faház nagyon negyven évvel ezelőtti „úttörőtáboros”, maradunk a jól bevált hotelnél. Ennyire északon még este tízkor is világos van, nem érezzük magunkat fáradtnak. A szoba természetesen a folyosó végén van, így sok mindent kényelemből a motoron hagyunk, és reggelre nem tűnik el semmi, még a motor mellé tett benzineskanna sem.

Másnap, hogy elüssük az időt, átkompozunk a Kur-földnyelvre, ami egy nagyon érdekes, több tíz kilométer hosszú 2-5 km széles földsáv, melyet az orosz–litván határ hasít félbe.

0gal2.1

Gyakorlatilag az egész természetvédelmi terület, így belépőt kell fizetni a járművekért. Az út pompás, kanyargós, bár a forgalom igen nagy. Csupa halászfalu, némelyik üdülőfaluvá alakítva.

9gal2.2

Hangulata kicsit olyan, mintha Horvátországot Olaszországgal mixelnénk össze. Van a szigeten (földnyelven) ezernyi kemping, strand, delfinárium, óceánkutató állomás, skanzen, érdemes több időt szánni a felfedezésére. Visszakompozva a szárazföldre délután négykor megérkezik Tomi, aki útlevél híján itt csatlakozik hozzánk. Lettország fővárosa, Riga kb. kétszáz kilométerre van innen, a tengerpartot követve motorozunk. Az út még vizes, de legalább fentről szárazon maradunk. Rigát szürkületben érjük el, a város fényei lenyűgöznek. Igazi európai nagyváros, ahol hamar találunk szállást, ami ugyan nem egy kifejezett menedékház, hiszen kilencven eurót kóstál a kétágyas egy éjszakára.

A szabadtéri hajómúzeumot akár sétakocsikázás közben a bakról is megnézhetjük
A reggeli után megnézzük a belvárost, amely a világörökség része, sétát teszünk a Skanzenben és a Természettudományi Múzeumban, majd motorral bejárjuk a város többi részét. Ezt követően még északabbra tartunk, mai célunk Észtország legészakibb nagyvárosa, a főváros, Tallinn. Délutáni kirándulásunk Tallinnban csalódást okoz, a városkép teljesen átlagos, szürke, már-már unalmas. A látnivalók a belvárosra koncentrálódnak, mint a várnegyed, kárpótlásul este egy igazi orosz levessel és grillel vigasztalódunk, ami fantasztikus kulináris élvezetet nyújt. Lefekvés előtt a várható időjárást fürkészem az interneten, de sajnos semmi bíztató, holnap biztosan esni fog.

A hetedik napon érjük el az orosz határt, a határátlépés némi izgalommal tölt el mindenkit, mint később kiderül, nem alaptalanul. Az illetékesektől két papírt kapunk, természetesen oroszul. Hurrá! Nagy nehezen kitöltjük őket félig, amikor találunk egy angol nyelvűt, melynek segítségével sikerül befejeznünk az oroszt, büszkék vagyunk magunkra. Az ablaknál viszont visszadobják: az angolt kellett volna kitölteni. Megint hurrá! Két órás körmölés után sikeresen „importáljuk” motorjainkat, erről kapunk valami vámpapír szerűt – végre bejutottunk ebbe az ellentmondásos országba!
Az út pocsék, a forgalom igen nagy, gyorsan felkanyarodunk egy tengerparti útra. Az egyik kisvárosban száz euróval támogatjuk a helyi rendőrség két alkalmazottját, pedig ketten együttvéve csupán harminccal léptük át a megengedett sebességet. Talán ha lepukkantabb motorokkal vagyunk, megússzuk, de az orosz zsaruk rutinosabbak mindenkinél, és nem is vakok: újszerű nagymotorok, GPS, itt most kaszálhatnak.

szöv2.3

Anyagilag megkönnyebbülve százötven kilométert teszünk meg következő megállónkig, de egy percre sem érzem magam biztonságban. Ha itt történik velünk valami, még egy szelepsapka sem kerül elő belőlünk többé. Végül elérjük Petrodvorets városát, benne Péter cár nyaralójával, ami az általam valaha látott legfantasztikusabb kastély, nem hiába emlegetik az orosz Versailles-ként. Meg kell néznünk közelebbről is! Legalább húsz percbe telik, amíg a kaputól eljutunk az épületig: a hatalmas ligetek, a számtalan szökőkút és a gyönyörű, gondozott sétányok lenyűgöznek bennünket. A főépület mellett kétoldalt aranykupolás tető díszeleg, sajnos későre jár, így az épületbe nem jutunk be. Már csak húsz kilométer Szentpétervárig!

szöv2.4

Számolgattam a szökőkutakat és vízköpőket, de 10 után abbahagytam. Péter cár a feleségének építtette ezt a „kis nyaralót”
Annyira európai város, hogy elmarad a hatalmas szoborszerű városfelirat. Szóval ez itt „észak Velencéje”. Az elnevezés találó, hiszen az egész várost bepókhálózzák a csatornák, igaz itt mindent meg lehet közelíteni szárazföldi járművel is. A forgalom hatalmas, még sincs dugó, viszont tele van a város limuzinokkal, melyekből boldog fiatalok integetnek és kínálnak minket jelképesen pezsgővel. A városban rengeteg a felújítás, építkezés, ez kicsit lehúzza az összhangot. Ettől függetlenül gyönyörű hidak, hatalmas impozáns épületek jellemzik Szentpétervárt. Minden, még a külváros is rendkívül rendezett. A belvárosban szinte Párizsban érezheti magát az ember, az összes világhírű divatcég képviselteti magát, ugyanakkor vicces kontrasztot képez a megszámlálhatatlan Lenin szobor, és az utcasarkokon kiállított harci járművek. Az emberek kedvesek, nem sietnek, kényelmesen közelítik meg a kitűzött célállomást.

9gal2.5

Több kört teszünk motorral és gyalog is a városban. Az idő is kellemes, bár esőre áll kissé. Sötétben hagyjuk el a várost, ami később veszélyesnek tűnik. A rossz út – bár mindenhol tábla jelzi ahol komolyabb veszélyre számíthatunk – és az óriási forgalom miatt, mely éjfélre sem csökken, komoly megterhelést jelent.

Ritka, hogy a főtéren nem Lenin-szobor áll. Homelban tankkal díszítenek, ami harcra kész állapotúnak tűnt…
Rázendít az ég is valami vízi áriára, keressük aznap esti szállásunkat, de sajnos az egyetlen hely, amit találunk, óriási nyüzsgésével elriaszt attól, hogy kint merjük hagyni a motorokat éjszakára. Nincs mese, menni kell tovább rendíthetetlenül, sajnos eredeti tervünktől eltérítve. A vízum rövidsége miatt két nap alatt kellene megtenni több mint kétezer kilométert ismeretlen terepen, ezért inkább nem rizikózunk: új uticélunk a finnországi Mikkeli, melyhez két határátkelő is rendelkezésre áll. A nagyobb, forgalmasabbat választjuk, így éjfél után egyszerűbbnek tűnik. Ez idáig több mint 4500 kilométert tettünk meg a volt Szovjetunió területén, eddig fantasztikus és semmihez nem hasonlítható élményt jelentett. Bátran ajánlhatom bárkinek, aki kicsit bátrabb, szereti a csodálatos múlt és jelen keveredéséből épült városokat és mindig mosolygós embereket akar látni. Ezalatt a pár nap alatt megismertük ezt a néhány várost és országot, és csak pozitív meglepetésekben volt részünk, muszáj lesz ide visszatérni hosszabb időre! Szomorúan hagyjuk el a „csodás keletet”, pár óra alatt érjük el az orosz-finn határt, ahol ismét pár óra alatt reimportáljuk a motorokat az EU-ba. Kezdődhet a túra második része, ami már egy teljesen másmilyen Európáról szól, innen már egy teljesen másfajta európai történet vár ránk…

szöv2.5

További képekért keresd fel a képgalériában a “Balti államok, az Oroszország és Ukrajna
” fotóalbumokat.