Napóleon ellen

Szerző: Csabivaria

Napóleon ellen

Mottó: Láttad a Tour idei közvetítését? „ A francia Alpok biztosan nemcsak a kerékpárosoknak jelent élményt! Milyen gyönyörű tájak vannak a háttérben!? Nem kellene arra kanyarodnunk?!” A tavalyi Garda-túráról hazafelé tartva fogalmaztuk meg a következő év fő projektjét: Irány a francia hegyek!

Ahogyan szaporodnak a kilométerek a számlálóban, egyre távolabbi célpontok vonzanak. Ám talán sokunkhoz hasonlóan, a fokozatosság elvét favorizálom. Szlovénia, Ausztria, Olaszország és Svájc kellemes szerpentinjei után, idén barátaimmal Franciaország keleti régiójának látványútjait kerestük fel. Minden szezon végén több beszámoló lát napvilágot az itt szerzett élményekről, kalandokról, ez önmagában elég gondolatébresztőnek…

Pár nappal később már a konkrétumokon forogtam. Célszerűnek tűnt összefűzni pár – ebben az irányban általam csak „kihagyhatatlannak” nevezett – látványosságot. Így került a jegyzetek közé a Furka, Zermatt, a Gornergrat és Chamonix is. Mivel a szóba jöhető túratársak egyöntetűen autópálya ellenesek és már egyébként is szereztünk tapasztalatokat az osztrák vonatozásról, ismét a vasutas túramotorozás mellett döntöttem. Igen-igen! Pedig hallom, hogy páran felszisszennek olvasás közben, mégsem hagyom magam eltántorítani…J Igaz viszont, hogy a valódi presszió a társaság többségének „manager-betegsége” volt, mely szerint: sokat kanyarogjunk… mindent nézzünk… és főleg ne kerüljön sok szabadnapba…!

5 motorral heten indultunk június 24-én este a bécsi Westbahnhof felé. Az előzetes tervek szerint Gabesz is velünk tartott volna, de betegsége közbeszólt. Nemcsak mi sajnáltuk….

25-én reggel már fél nyolckor Feldkirchben bogoztuk a vagonon a motorok rögzítését.23

Reggelit a vonaton kaptunk, így vidáman indultunk Svájc felé.      Az   időjárás minden motoros túraszervezés legfőbb hibaforrása, ráadásul nem is tehetsz róla… Ezúttal verőfényes napsütésben gurulhattunk a Furka felé, miközben a rádiókon elemeztük a történelemszagú szűk sikátoros utcák hangulatát.

8

Aztán hirtelen képváltás. Imi panaszkodni kezdett az új beszerzésű gumikra.

Konkrétan a hátsóra, mivel leeresztett…

12

A javítással rengeteg időt vesztettünk, amit az útszéli parkolót „felügyelő” tehenek méla kérődzéssel szemléltek.

Az előttünk álló távolság és a terhelés ismeretében (két személy + csomagok), egyként javasoltuk a következő városka Honda-szervizének vezetőjével a komplett cserét. Imi tekintete kissé bepárásodott a számok hallatán, de végül ő is a biztonságra szavazott. A délutánból így kimaradt a Gornergrat, de Zermattig felvonatoztunk és nem hagytuk köszöntés nélkül Svájc jelképét, a Matterhorn-t sem. A városka különlegessége, hogy itt nem lehet

belső égésű motorral szerelt járművel közlekedni. Cserében hihetetlenül tiszta a levegője, ráadásként stressz mentesen

telnek lakóinak napjai. Hiszen, ha itt valaki36 egy elektromos autót feltúráztat, nem sokan kényszerülnek nyílászárójukban üvegcserére…

Visp fölött a hegyoldalban volt egy kis szállodában első szállásunk. A motorok a garázsba, mi pedig a kellemes kilátású balkonos szobákba vonultunk pihenni.

26-án reggel kissé álmosan tolongtunk a büfé asztalnál, majd a lelkes személyzet búcsúztatása után Franciaország felé vettük az irányt. Chamonix-Mont Blanc a francia-svájci határtól alig 20 km-re fekszik. Télen a síelők,

nyáron a

hegymászó turisták rohamával kell a helyieknek együtt élniük. Mi a Mont Blanc csúcsaira voltunk kíváncsiak, amit az Aiguille du Midi tetején csodálhattunk meg. 3842 méterig mehettünk a felvonókkal, majd lassan levegőt vettünk…257

Ismét beigazolódott az állítás, miszerint a világ bármely pontján megélsz a magyar nyelvvel. Épp azon tanakodtunk, hogy ki 17maradjon le a csoportképről, amikor a segítségünkre sietett egy Floridában élő volt honfitársunk. Elkészültek a fotók és ráadásként röviden megismerhettük életútját is…

2

Este Grenoble-ban aludtunk, majd reggel „szembe fordultunk a császárral”. Azaz, elindultunk a Napóleon által 1815-ben bejárt úton, de ellentétes irányban…J

27

27-én a tervezett táv 426 km volt, amely követte az 1932-ben megnyitott látványút vonalvezetését, ám kissé sajátos arculatra formálva. Nevezetesen, nem Cannes-ba érkeztünk a Juan-öbölhöz, hanem Nizzába és külön motivációként – Ferke javaslatára – a Verdun kanyont is beiktattuk a programba. Valóban hiba lett volna kihagyni! „Európa Grand Kanyonját” a Verdun-folyó vájta, hihetetlen látványosságot nyújtva ezzel az utazónak. Mi sem tudtunk eltelni vele és rengeteg fotót készítettünk.

35

Aznap esti szállásunk Nizzában volt. Az élmények rendszerezésére és a Riviéra feltérképezésére másnap pihenőnapot tartottunk. Szállodánk a vízparton állt, ahol éppen egy hosszú távú futóverseny kéretlen nézői lehettünk, mivel a tenger megközelítése csak a pálya keresztezésével volt lehetséges. Hihetetlen lelkesedéssel nyomták a kilométereket a legkisebbektől a nyugdíjasokig valamennyien. És ugye nem volt hideg az aszfalton sem…

13

Kellemeset mártóztunk a strandon, majd a Monte Carlo-i városnézés következett. A motorokat nem messze a Casino mögött hagytuk és besétáltunk az Alagútba, majd a kikötő hajóit csodáltuk.  Sötét este volt már, mire ismét a Casino bejárata elé értünk. Bobek, Ferke és Lölő jó szamaritánus módjára, tántoríthatatlanul adományozni szándékoztak a személyzetnek. Együttérző mosollyal váltunk el az előtérben. Mi azért, mert sejtettük a végeredményt, ők azért, mert már Fortuna kísértésének vonzásába kerültek… A kissé megkésett reggelinél tárgyaltuk ki kalandjaikat…14

29-én néhány eseménydús kitérőt követően Mentonnál kanyarodtunk rá a Route Grand Alpes-re.

9 16

A GPS folyamatosan diktálta a tervezett útvonalat, viszont azt nem kalkulálhatta, hogy errefelé komoly jelentőséggel bír a természet néhány nem mindennapos ténykedése is. Az előző napok esőzése megviselte az út alapozását és emiatt lezárták egy szakaszon. Persze a francia szöveg a franciáknak szól, ezért sokat nem törődtünk az utasítással és tovább gurultunk…J Amikor azonban az aszfalt helyén egy másfél méteres mélységű gödörben egy sárga munkagép serénykedését megláttuk, kénytelen kelletlen elfogadtuk az új útirányt…

A terv szerint ezen az estén Auronban aludtunk, egy síparadicsom lábánál. A 220 km-es etap ellenére (persze a terelésnek nagyban köszönhetően) már szürkült, mire Valbergnél az utolsó kihajtóhoz értünk. A szállodánk innen 15 km-re volt a Mercantour Nemzeti Park túloldalán, ám megismétlődött a kora délutáni szituáció. Alighogy ráfordultunk a bekötőútra, a helyiek heves gesztikulálással adták tudtunkra, hogy erre aztán nem jutunk át…! Az előttünk haladó esőzések következtében megszűnt az úttest a két falu között, helyét sártenger foglalta el. Bizonyságul a falut kettészelő folyóra mutogattak, amely sem színében, sem sebességében nem nyújtott kellemes látványt.

Nem volt mit tenni, visszamotoroztunk cca 30 km-t a D2205-ön és egy kis kerülővel megérkeztünk szállodánkhoz. Reggel derült ki, hogy igazi kis gyöngyszemben éjszakáztunk. Kényelmes, ötletes és igényes berendezései – mint pl az üvegtetős uszoda – mellé, frenetikus kilátással a sípályára.6

30-án szerepelt a legtöbb hágó a programban. Szerencsére az időjárás kegyes volt, így a látványnak sem maradtunk híján.  St. Étienne-de-Tinée után, még mindig a D2205-ön kanyarogva majd a D64-esen közelítettük meg Európa legmagasabb aszfaltos úton elérhető hágóját. Az odavezető úton többször álltunk meg bámészkodni és a környék hangulatát átérezni. A hegyek és a rajtuk kanyargó szerpentinek látványa, az öreg elhagyatott falu és a helyenként még most is vastag hótakaró, rengeteg témával szolgált…J

315

A Col de la Bonnet-re 2802 m magasan érkezik Európa legmagasabb aszfaltos útja, mely pazar kilátással kápráztatja el az odalátogatót. A alattunk elterülő hatalmas tér miatt, olyan az érzése az embernek, mintha valóban a világ tetején állna.

28

Itt tapasztaltuk először meg, hogy mit érezhetnek a madarak…24

Jausiers felé folytattuk az élmények gyűjtését, majd a Col de Vars következett. Útközben betekintést nyerhettünk a helyi állattenyésztés mindennapjaiba. Az utat ugyanis teljes szélességében, egy legalább 1000 egyedet számláló birkanyáj foglalta el, amit hosszan követhettünk… A juhász és gyerkőcei nem igazán zavartatták magukat amiatt, hogy mi más ritmushoz szoktunk…J 32

A hágó túloldalán, a Napóleon pihenőháznál haraptunk pár falatot és napoztunk a kikészített nyugágyakon. Lölő aznapra már semmi mást nem tervezett…J 21

A tulajtól közben megtudtuk, hogy időben érkeztünk, mivel a hátunk mögött hagyott szakaszon épp útlezárás lesz egy kerékpárverseny miatt. Az ellenkező irányba tartó német csapat egyik tagja sem lett a hírtől vidám…

A Col d’Izoard, a maga 2360 m-es magasságával már nem magasságrekorder ugyan, de az általa kínált látványban

egyáltalán nem marad el az eddigiektől! Kellemes vonalvezetésű szerpentinjeiről azt rögzítettük, hogy pontosan ütemben hajlanak, és egyáltalán nem hasonlítanak a Dolomit éles

visszafordítóihoz. Nagyon élveztük…

A hágóról lefelé gurulva a sízők által nagyon kedvelt település, Briancon bontakozott ki a hegyek öleléséből. A település érdekessége, hogy évente legalább 300 napon át süt itt a Nap. Persze a helyiek szerint, akik elsősorban a turizmusból szerzik a betevőt…

Eddigi utunk legveszélyesebb, mégis talán a leglátványosabb része következett, a 2650 m magas Col du Galibier megmászása volt a cél. A szemből érkező lakóautók és a feldobozolt motorok között bizony néha késhegyre ment a küzdelem az aszfaltért. A „közúti hágórekorderek” listáján ugyan Európában csak a negyedik helyen van, de nekem a kedvenclista éllovasa lett! 1 Eseménydús napunk 246 megtett kilométerrel La Toussuire-ben, de még mindig 1800 m magasan ért véget. Szállodánk szobái a karnyújtásnyira lévő sípályákra néztek, ami nyáron sem festett rosszul! A síelők helyett azonban most tarka tehenek időztek a lejtőkön…22

Július első reggelén a Francia Alpok utolsó 340 km-e várt ránk, cél a Genfi-tó. Ma sem változtattunk a napokban kialakult szokásainkon, nem sokat motoroztunk 2000 m alatt. A soron következő hágónk, a Col d’Iseran (2770 m) felé haladtunk éppen, amikor az úttal szemben terpeszkedő hegyoldalon síelőket pillantottunk meg! Mindezt júliusban…!

A hegy lábánál ismét egy ismert település várt minket, Val d’Isere. Elhelyezkedése és látványa ellenére azonban mindannyian egy véleményre jutottunk, miszerint ebben az idényben nem biztos, hogy ilyen messzire kellene majd egy kis sízésért kirándulnunk…

A Nagy Francia Alpesi út hágóinak búcsút intve ezt a napot Thonon-les-Bainsban zártuk. A városszéli családi panzióban elköltött vacsoránk desszertjével, az országban szerzett élményeinket, kulináris ismeretekkel bővítettük. A sajtspecialitásoknak se vége se hossza nem akart lenni, ezért inkább szobáinkba menekültünk…

A reggeliző asztalunknál látható naptár július 2-át mutatott, így a csomagok rögzítése után az utolsó szakasz útvonaltervét indítottuk a GPS-ben. 440 km állt előttünk, melynek célpontja Feldkirch volt. Ezen a napon Lölő is gumicserére kényszerült, ezért úgy döntöttünk, hogy amíg ő javíttat, mi haladunk és majd Schaffhausenben találkozunk.  Ahhoz, hogy a nap fő attrakciója, a Rajna-vízesés is kellő figyelmet kaphasson – az elvekkel ellentétben – kénytelenek voltunk egy szakaszon Svájcban autópályára állni. A Genfi-tó partját magunk mögött hagyva következtek a „hosszú technikás egyenesek”…

A német-svájci határ egyik legfőbb turistaattrakciója nem okozott csalódást. Már a parkolóhoz közeledve tapasztalhattuk a nyüzsgést. Szikrázó napsütés, kellemes 25 C és négybusznyi japán nyugdíjas fogadott minket. Megváltottuk a sétahajókra a jegyeket és kényelmes pozíciót foglaltunk a kikötőnél, várva útitársunkat. Eltelt egy óra is talán mire megérkezett, ám vele együtt kaptunk egy jó kis záport is. Egyiküknek nem igazán örültünk, de legalább senki nem tolakodott az éppen induló hajóra…J Csak mi voltunk olyan elvetemültek, hogy esőben fotóztuk a Rheinfall-t. 29A zápor, ahogy érkezett, olyan gyorsan haladt tovább és a partra érve már a parkolóban magukra hagyott motorjaink megközelítése sem jelentett gondot. Indulás előtt még belátogattunk a büfésátorba, majd Feldkirch felé indultunk. A motorok feladása zökkenőmentesen zajlott, majd a vonat indulásáig egy olasz étterem – immár visszatérő – vendégei voltunk.

A másnap reggel már Bécsben ért minket, majd a várost magunk mögött hagyva böktünk a GPS „menjünk haza” menüjére.

Az elmúlt napokban többször hangzott el, hogy „no, ezt még nézzük meg! No, ezt még ne hagyjuk ki, mert lehet, hogy nem jövünk többet”!  Én viszont már az ellenkezőjében vagyok biztos!