Képeslap Norvégiából, első rész

1_

Viszonylag könnyű dolgom volt eddig, ha felmerült baráti körben a Nordkapp-ra motorozás terve: kinek van rá annyi ideje?!
Aztán elkezdtem tüzetesebben vizsgálni a térkép távolságait és ismét egy időre megnyugodtam, hiszen az efféle kör, egy gyengébb szezon futott kilométereivel egyenlő!
A gondolat azonban, hogy el kell motoroznom a kontinens legészakibb pontjára, nem hagyott nyugodni… 🙂

Az alap egy három hetes túra, ami kb 7.500-8.000km. De nem igazán motivált a szlovák-lengyel-lett-litván-észt, majd hazafelé a svéd-dán-német-cseh-szlovák autópályák tikkasztó és élményromboló kilométereinek sokasága! Persze egy igazi teljesítménytúra minden percét nyeregben kell (a hangos ellenzék szerint) tölteni, azonban nyaraláskor a tengerben fürdésért sem úszva megyünk le Soroksártól a Török Riviéráig… 🙂
Ezzel meg is fogalmazódott lassan az igény, hogy csak a Nordkapp-túrák esszenciáját szeretnénk élvezni és csak annyit töltsünk motoron, amennyit az élményfaktor kitölt!
A fenti elvárások szerint készült terv alapján ezért Helsinkiben kezdtünk és Göteborgban várt az út vége. A teljes túra így is 5.200 km és 12 nap volt! No, de milyen…?!
A zord északi időjárás ígérete és a napi tervezett időbeosztás miatt, a lányok hamar átlátták, hogy ez csak „fiús túra” lesz.
Így történt, hogy június 26-án négyen álltunk a négy motorra várva Helsinkiben a kamion rámpájánál. Mindezt olyan lázas izgalommal, mint óvodások a karácsonyi fenyő alatt… Mert mi másnap reggel indulunk ám Skandinávia „meghódítására”… 🙂

2_

A napból még hátralévő időt városnézéssel töltöttük. Helsinki belvárosának felderítése nem okozott nagy nehézséget, hiszen szállásunk a kikötőben, minden látványosság centrumában volt.
A dekorációként itt-ott rögzített fényes golyókat Laci megpróbálta bármi áron a vízbe lökni, ám eredmény híján a hangos éljenzés ezúttal elmaradt… 🙂

3_

Bár csak 14 C fokot olvastunk az utcai hőmérőkön, a helyieknek feltűnően nyár volt. Hmmm, ezzel azért jobb lesz megbarátkoznunk…!

4_

Indulás előtt – még otthon – a család a lelkemre kötötte, hogy a túra minden megállójából csak egy hűtőmágnessel távozhatok, ezért beszereztem hát az aktuálisat… 🙂
Június 27-én reggel a szürke finn égbolt alatt végre nekivágtunk az első etapnak. Ouluig gurultunk több mint 600 km-t, miközben próbáltunk az idegen klímával és közlekedéssel barátkozni . A finnek roppantmód szabálykövető népek és mellé türelmesek! Ám minden esetben meglepetéssel és kellő rosszallással díjazták, hogy nem mögöttük, hanem mellettük érkeztünk a közlekedési lámpák elé… 🙂
Az ébredező Helsinkit elhagyva gyérült a forgalom, de sajnos növekedett a felhőzet és nem sokkal később már szemerkélő esőben faltuk a kilométereket.
Első délelőttünkön végig műanyagban maradtunk, mert alighogy megszáradt rajtunk, máris újabb felhőbe futottunk. Dél körül Jyvaskyla-ban egy gyorsétkezdében ebédeltünk. Migyurink nehezen dolgozta fel, hogy a PMR-en eddig folytatott párbeszédből kimaradt, ezért – Laci támogatásával – kitartóan próbálta rávenni a bluthooth-os rádiót a csatlakozásra, … 🙂

5_

Rodin gyorsétterméből Oulu felé haladva sem változott nagyságrendekkel az időjárás, de legalább már – hála a technika vívmányainak – eggyel többen beszélhettünk róla. … 🙂
Finnországban valóban számtalan tó szegélyezte az utat, nem győztük a fejünket kapkodni… A délután fő attrakciója mégis Vaskikello harangmúzeuma volt. Közvetlenül az út jobb oldalán egy minden méretű, korú és színű harangot bemutató szabadtéri múzeumot csodálhattunk.

6_
7_

A mai világban már természetes, hogy „hűtőmágneses bolt” is van a kijáratnál… 🙂
A szállodáig aznap 620 km-t motoroztunk, majd a recepciós ajánlására felkerestünk egy tradicionális finn éttermet. A napsütötte városon áthaladva találkoztunk Lilliput lakóival is, akik nem tudni miért, de mindannyian egy falon flangáltak… 🙂

8_

Otthon, olyan híreket hallottunk, hogy a skandináv konyha közelében sincs a nálunk megszokottnak. No, ez a tézis már első este megdőlt…! A helyiek itt is tudják, hogy mi a jó! Semmi okunk nem volt panaszra egész úton, sem az ízek, sem pedig a mennyiség terén! Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy rénszarvas steak-et sem kérhetsz bárhol a világon… 🙂

10_

Visszafelé a szállodába menet akadt még egy kis kalandunk. Az expedíció 2 tagját túlzott vidámságért le akarta tartóztatni a helyi rendőr. Természetesen már csak a méretei miatt sem bonyolódhattunk vitába vele – este 11-kor a vakító napsütésben – ám Gyula ékes angolja kisegített minket… 🙂

Június 28-án derűs időben, teljes létszámban és nagy tervekkel vágtunk neki a napi távnak, hiszen a fő program a Télapó meglátogatása volt! Ugyan felnőtt fejjel egészen más üzenete van a lappföldi Mikulásnak, de személyesen még mindeddig nem találkozott vele egyikünk sem! A kanyarok kedvéért Ouluból nem a tengerparton indultunk Rovaniemibe, hanem Oijarvi felé vettük az irányt és nem bántuk meg…! Nagyon kellemes „nullaforgalmú”, fenyvesekkel szegélyezett aszfalton haladtunk egészen a városról elnevezett tóig. Az Oijarvi partján – a túra során először, ám nem utoljára – bevetette Laci a főzőtudományát és elkészült az első piknik-kávé, persze a hozzátartozó kekszecskékkel!

11_

 

12_

 

A főútra visszakanyarodva beszélgettünk, ötleteltünk arról, hogy vajon milyen kalandok és érdekességek fogadnak majd minket következő megállónknál. A rádióban éppen Migyurink vezette fel, hogy miként fogja Télapón számon kérni a gyermekkorában elmaradt villanyvasutat, amikor Rovaniemi előtt, talán 40 km-re, minden motor GPS-e egyszerre sötétült el. Mekkora füle lehet ennek a Nagyszakállúnak?!… 🙂 Kellett a megnyugváshoz legalább 20 perc és mindenféle praktika, mire a navigációk ismét formába lendültek. Közben – amiről senkinél sem olvastam a skandináv beszámolókban – minden megálláskor roppant mennyiségű és legalább ugyanolyan agresszivitású szúnyograjjal hadakoztunk. Megértem én, hogy számukra itt rövid a szezon, de hát akkor is…!!
Nem kis meglepetésünkre azonban a Joulupukkinál teljesen eltűntek a vérszívók… Itt egy egész falunyi marketing csak a piros ruhás Fehér Szakállú legendájára épül. Az év minden napján karácsonyi dalok szólnak, és bármikor vásárolhatsz karácsonyi képeslapot is!

13_

Nem mellesleg, itt léphetjük át az Északi sarkkört, amit véletlenül sem tudsz eltéveszteni! Mi a túloldalról mosolyogtunk a közös fotó kedvéért, ám ami az ott eltöltött első másodpercekben is feltűnt, hogy a vonalon túl sem volt hidegebb… 🙂

14_

Segítséget is kaptunk az előzékeny finnektől, ha netán nem tudnánk, vagy éppen érdekelne, hogy milyen messze van, innen jelenleg mondjuk Berlin, vagy Peking…

15_

A sarkkör túloldalára települt egyik ajándékboltban botlottunk a „tartalék rénszarvasba”. Igaz, hogy ezért a fotóért egy Eurót kért tőlünk fejenként, de szerintem még így is megérte… 🙂

16_

A hazaiaknak megírtuk a kötelező üdvözlőlapokat, majd egy félhomályban megbúvó ajtó előtt néztünk kérdőn egymásra. Nnno, akkor hát előre, mert itt az eredeti, a gyermekkorban annyira misztifikált, ám sosem látott hús-vér Mikulás! Óvatosan lépkedtünk az idegen terepen, mígnem egyszer csak ott álltunk… előtte!
Roppant kedvesen érdeklődött túránk céljáról, kiindulási pontjáról és persze a nemzetiségünkről. A szokásos fotó elkészülését követően, Migyurink csak nekibátorodott és rákérdezett a régen aktuális játékvasútra.
– Miért nem kapott ő akkor, amikor?!
– Milyen színűt kértél? Emlékszel még? – hangzott a válasz.
– Természetesen! Zöldet!
– Hát, látod ez lehetett a baj! Abban az évben csak piros játékvasútjaim voltak… 🙂

 

17_

Rovaniemi után tovább motoroztunk Észak felé és találkoztunk az első valódi rénszarvasokkal. A Lappföldieknek oly természetes látványt, kitörő örömmel köszöntöttük és máris kattogtak a fényképezőgépek. Az egyébként jámbor és roppant türelmes állatok erre a sűrűben kerestek menedéket, mi pedig tovább robogtunk Sodankyláig. A nap végére 357 km-t tettünk meg.
Június 29-én reggel ismét időben sikerült indulnunk és az Inari-tavakig napsütésben kanyarogtunk. Élveztük a néptelen utakat, a haraphatóan tiszta levegőt! Azonban nem sikerült még Kaamanenig sem jutnunk – a szemerkélő eső tiszteletére – sokkal előbb megszavaztuk az esőruhát… Miután a norvég határ felé fordultunk, Karasjokig egész tetszetős kis hullámvasutazásnak örülhettünk! Az út teljesen olyan volt, mint amiket az amerikai beszámolók filmjein láthattunk. Hosszan belátható egyenes, sárga elválasztó szaggatott csíkkal és közben számtalan buckával. Nagyon élveztük!
A lappok földjén sikerült rájönnünk arra, hogy ez az elnevezés gyakorlatilag csak felénk divatos! Az érintett, közel 100.000 fős népcsoport számára azonban megalázó, mert ők inkább számiknak nevezik magukat. Róluk tudni kell, hogy a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó bennszülöttjei Lappföldnek. Norvégiába érkezve erre tábla is felhívja az utazók figyelmét. Bár fotósunk nem kifejezetten erre fókuszált, az éles szeműek a kék színt keresve rátalálhatnak… 🙂

 

18_

A képen látható felhők Laci újabb kávéjának elfogyasztása után teljesen eltűntek és a Nap vette át ismét a hatalmat.
A Barents-tenger partján, Lakselv után parkoltunk legközelebb. Erről a tengerről tudni kell, hogy dél-nyugati csücske sosem fagy be, ugyanis az Észak- Atlanti áramlat fűti!
A motorokat a magas parton hagyva, csizmástól gyalogoltunk a vízbe! Gyula, mint aki először látott vizet… 🙂

19_

Aznap estére Honningswagben foglaltunk szállást. A falut a tengerparton kanyarogva értük el és nem az eső miatt nem vetetettük már le az esőruhákat… A Nordkapp alagút, a maga 6.870 méteres hosszával is tekintélyt parancsoló, ám, ha hozzátesszük, hogy közben 212 m-t a tenger alá is süllyed, már nem olyan meglepő a benne mérhető +5 C! Nyáron..!
Honningsvag lakossága ugyan nem éri el a Norvégiában előírt minimum 5.000-es lélekszámot, kivételes földrajzi státuszának köszönhetően, mégis városi rangot kapott. No, és persze talán ebben közre játszott az is, hogy innen származik a II. világháborús Norvég Királyi Haditengerészet kabalája Bamse kutya, aki egyben a norvég szabadság szimbóluma is lett!

20_

Norvégia legészakibb városa környezetében ilyen képeket találhatsz:

21_

22_

23_

Innen mindössze 30 km-re van, az otthonról oly messzinek látszó Világvége! Az odavezető út előtt azonban elkövettünk egy apró malőrt. A szobák elfoglalását követően, kipakoltunk az oldaldobozokból mindent, ami később már nem tűnt olyan jó ötletnek… Az, hogy ismét elkezdett esni az eső, korántsem okozott ugyan gondot, ám az oldalszél az üres dobozokkal felszerelt motorjainkat kellő könnyedséggel helyezte az úton akár egy méterrel is odébb… 🙁
A Nordkapp egy sziget kopár fennsíkjának szélén található, ahol Európa egy 307 méteres, szinte függőleges szakadékban végződik. Itt vagyunk hát!

24_

25_

 

A leparkolást követően, a főépületben mindjárt egy trollba botlottunk és nem is engedtük megszökni, míg a fotók el nem készültek. Mindezt itthonról szemlélve azonban, nem tudnám már megmondani, hogy melyikük is volt az… 🙂

26_

A szikla belsejében látogatóközpontot alakítottak ki, ahol az ismeretterjesztő tárlattól, a panoráma mozitól az ajándékbolton, postán és az éttermen át, a kápolnáig, minden a turistákért van.
Az épület másik oldali kijáratán túl pedig ott van maga a VASGLÓBUSZ! Minden beszámolók legnagyobb sztárja! Ugyan az eső elállt mire kijutottunk hozzá, de a felhők nem engedtek teret sajnos a napsütésnek. Minket természetesen ilyen apróságokkal nem lehetett az eufóriából kizökkenteni, gyűjtöttük a fotóemlékeket… 🙂

27_
28_

Mire rászántuk magunkat a visszaindulásra, teljesen felhőbe borult a látómező, a belátható távolság talán a húsz métert érhette el… Szerencsére azonban az egész 2 kilométeren át tartott és felszállt a köd, így biztonsággal érkeztünk a szállásra.
Vacsora asztalunk ablaka a kikötőre nézett és meglepődve fedeztük fel az Éhes Kíváncsit, amint a tányérunkat vizslatja… 🙂

29_

 

Honningswag-ig 552 km-t motoroztunk és a Nordkapp +30-30 km-ével estére 612 km-t tüntettünk el aznap a visszapillantóinkban.

Június 30-án is korán ébredtünk és a szoba kikötő oldali ablakán kitekintve egy jókora utasszállító hajó érkezése fogadott. Micsoda ingerszegény egy környezet… 🙂

30_
31_

A bőséges reggelit követően ismét 8:30-kor ültünk fel a motorokra, hogy nem kisebb látványosságra, mint az UNESCO örökségként jegyzett, Alta sziklarajzaira pillanthassunk!
A tengerparti úttól elkanyarodva ismét hosszan elterülő érintetlen és alig lakott vidékre értünk. A táj természetes békéjét csak a legelő rénszarvasok törték meg és itt készült a – számunkra – legjobb képek egyike is.

32_

 

Alta a környék központja! A 16 ezer lakosú város életében fontos szerepet tölt be a fafeldolgozás, a hajóépítés és a lazachalászat. Persze könnyű nekik, hiszen az azonos nevű folyóban él a világon a legtöbb lazac!
A város azonban az UNESCO számára nem erről nevezetes, hanem arról, hogy Észak-Európában itt található egy helyen a legtöbb őskori sziklarajz. A szabadtéri bemutatóhelyen komoly mennyiségű, 6200-2500 évvel ezelőtt keletkezett rajzot lehet megtekinteni. Tényleg hatalmas élmény!

33_

 

A terület bejárására több túra létezik, mi a közepeset választottuk, amit egy kis sárga címkével igazolhattunk. Gyula felolvasta a kis infós füzetet, melyből rengeteg rajz kapott értelmet. A pénztárnál kapható információs füzetke nélkül fölösleges is lett volna elindulnunk!

34_

A látogatás végén a központi épületben haraptunk pár szendvicset és tovább indultunk. A táj ott is lenyűgöző volt… 🙂

35_

Mire aznapi szállásunkra, Finnsnes-be értünk, ismét 620 km-t tettünk meg.

Július 1-jén sűrű programmal kellett számolnunk, mivel a reggeli indulást követően alig egy órával már a világ legnagyobb trollja előtt állhattunk. Senjatroll nem volt éppen barátságos hangulatában, ezért mi elfoglaltuk magunkat… 🙂

36_
37_

38_

A Guinness-rekorder meglátogatását követően, tanácstalanul gurultunk Gryllefjord felé, mivel az elmúlt napokban minden valamirevaló jelzőt elpuffogtattunk a látványra. Most mi legyen a helyes felkiáltás? No, és persze hol van még a vége?!… 😉
Szóval, átkeltünk a Lofoten-szigetekre. A hajóút verőfényes napsütésben telt és kb 3 órát bámészkodhattunk a fedélzetről, mire Andenesbe értünk.

39_

Lofotenre jellemzőek a hegycsúcsok, sziklák és öblök. Legmagasabb hegye az 1161 méter magas Higravstinden. Nem tudtuk például eddig azt sem, hogy itt van a világ legnagyobb mélytengeri korallágya… Élővilága roppant változatos, mivel megtalálható itt a kormorán, a tengeri sas, rengeteg vidra és természetesen a rénszarvas!
Ezek ugye az adatok. A látványt azonban tényleg nem tudja visszaadni semmilyen fénykép, vagy leírás!

40_
41_

Utunk a szigeteken kissé kurtára sikerült, így nem néztük meg Nusfjordot és Kabelvåg mellett is csak elgurultunk.
Ahhoz azonban, hogy a szigetek minden bugyrát bejárhassuk, legalább még egy nap kellett volna…
Emiatt került a Borgban álló Viking Múzeum is a töröltek listájára. Igaz még indulás előtt, voltak olyan hangok, hogy nem éri meg az időt, de biztosak csak akkor lehetünk az ilyen véleményekben, ha saját szemmel ellenőriztük. Talán legközelebb….?!
Jaj, ezt a katalógusfotót majdnem kifelejtettem, pedig ez is ott készült… 🙂

42_

Moskenesig 350 km-t tettünk meg a Lofoten szigetein és éppen időben érkeztünk a Bodoba induló hajónkhoz. Mivel naponta csak 2x közlekedik, így nem volt meglepő, hogy a kikötőben elég szép számmal várakoztak már az előttünk érkezők.
A 19:30-kor induló járat így teljesen megtelt és 4 óra vízi út következett. Bár a nap tele volt élményekkel, senki nem érezte a fáradtságot. Migyurink és Laci az útközben készült videókat elemezte és egy-egy hangosabb kommentnél mi is bekapcsolódtunk Gyulával a látottak méltatásába: „ez valami codáálatosszágosssz”… 🙂
Bodóban menetrend szerint kötöttünk ki és éjfélkor már a szobáinkban pihegtünk
A napi teljes táv 532 km lett, de a két hosszabb hajókázás ebből kb 140 km-t jelentett!

FOLYTATJUK…