Európa két arca 2. rész (Európa másik arca)

Túl vagyunk hat országon és 4500 kilométeren, de vár még ránk hét csodaszép, különleges és már az Európai Unióhoz tartozó állam. Nekiveselkedünk hát a hátralevő, több mint ötezer kilométeres távnak, hogy a végén felejthetetlen, élményekben gazdag túrát mondhassunk magunkénak.

p1020873

p1020881

Rovaniemiben, a Télapó lakhelyén még nincs nagy tömeg. Gondolom, ahogy közeleg a tél, úgy népesül be napról-napra jobban a rengeteg üzlettel, étteremmel rendelkező városrész.

Úgy mászkálnak, mint nálunk a kóbor kutyák. Nagyon bele tudnak olvadni a környezetbe, ami bizony vezetéstechnikai szempontból nem előnyös

p1020976

A Nordkappra eljutni nem kis feladat, ám az érzés és a látvány kárpótol minden áldozatért

p1020899
Hajnali négykor léptünk be Finnország területére. Vagy inkább akkor hagytuk el Oroszországot? A művelet szempontjából ugyanaz, de számunkra sokat jelentett ezekben a különleges országokban motorozni. Fáradtak vagyunk, hiszen hatszázötven kilométert tettünk meg, megnéztünk több orosz várost, ezért nagyon vártuk a finn vendégszeretet bizonyítékát. Sajnos a dél-keleti részen a rengeteg település becsapós. A térkép szerint tíz-húsz kilométer után lakott terület következik. Valójában ezek csupán az erdő mélyén megbújó néhány faházat jelentenek. Se benzinkút – ha mégis akkor teljesen kihalt így hajnalban –, se bolt, se fogadó vagy motel. Az eső is esik, a hőmérséklet a tíz fokot alig éri el. Nagyon fázunk, de menni kell, ameddig szállást nem találunk. Az út fantasztikus, kanyargós és gyönyörű a környezet, ám valahogy most nem élvezzük. Több helyen próbálkozunk, de mindenhol zárt ajtókat találunk. Hajnali hét óra van, amikor megérkezünk Mikkelibe, az első komolyabb városba. Nem keresgélünk, célba vesszük a GPS által felajánlott szállodát. Már nem érdekel az ár, csak parkoló, zuhany és ágy kell, de az nagyon. Természetesen a reggelit átalusszuk, hiszen délután kettő is elmúlt, mikor felébredünk. Bevetjük magunkat a dobozokba, kaját kutatva. Négy órakor rajtolunk a hotel garázsából. Rovaniemit szeretnénk elérni, ami majd hétszáz kilométer, gyakorlatilag lehetetlen. Nyugodt az út így mi sem sietünk.

p1020888

Útközben harangozunk egy keveset. Egy hatalmas parkolóban megannyi óriásharang, temérdek kisebb, még a telefonfülke teteje is abból van. A szuvenír boltban vesszük észre, hogy nincs olyan anyag, amiből ne készülhetne harang. Van fém, üveg, műanyag, mindenféle állati szarvból, még papírból is. Találunk magyar harangot, többet is, Budapest felirattal. A végtelen naplementében tovább haladva a sok tó és híd már fel sem tűnik. Éjfélkor érjük el Oulu városát. 

p1020899

Reggel végre süt a nap! Jól esik eltenni az esőruhát és feltöltődni napenergiával ennyi borús nap után. Azt mondják, akik jártak már Norvégiában, hogy ha szép az idő sokat kell menni, mert másnapra lehet, hogy esik a hó. Megfogadva a tanácsot, kicsit számolgatva nem tűnik elérhetetlennek a Nordkapp sem. Furcsa, hogy itt nem kezdenek hangyaszerű munkába, pedig hétfő lévén változást várna az ember. Sebaj, legalább mi is azt érezzük egyfolytában, hogy hétvége van. Rovaniemit elérve színesedik a világ számunkra. A várost kettészelő folyón gyönyörű hidak ívelnek át, amelyeken átmegyünk. Egyet oda, egyet vissza, igaz, ezt csupán élménygyűjtés címszóval tesszük. Vagy simán elkeveredtünk? Na jó, bevallom eltévedtünk, de szerencsére nem kellett sokat kerülnünk. Ezután már hamar Joulupukki, azaz a Télapó birodalmában találjuk magunkat.

p1020935

p1020943

p1020957

p1020961

Ha harangot sok mindenből készítenek, úgy télapó mintás is lehet bármi. Nem hiszem, hogy az atomrakéta és a lépegető exkavátor kivételével van még olyan termék, ami itt nem kapható télapósban. Szerencsére nincs tömeg, gondolom, ez télen másképp van. Feladjuk a képeslapokat, amelyeket aranyos manóruhába öltözött emberkék pecsételnek és továbbítanak. Megkeressük a sarkkör fehér vonalát. Fotózunk sarkkörön innen és túl. Az a jó ezekben a dolgokban, hogy ha száz kilométerrel arrébb húznak egy vonalat és azt mondják rá ez az igazi, nem biztos hogy tudjuk, melyik a valódi. Magunk mögött hagyjuk ezt a különleges városrészt és ajándékoktól duzzadó dobozokkal hajtunk, hogy majd hétszáz kilométer után megpillanthassuk Európa csücskét, a Nordkappot. Sajnos Finnország kissé unalmas. Erdő, tó, híd, erdő, tó, híd, és ez így megy hosszú órákon keresztül. Ébresztőként hat a GPS megjegyzése, miszerint „egy egész kéttized kilométer múlva fordulj balra”. A kereszteződésben már tábla jelzi az északi pont távolságát. Háromszáznegyvenhárom kilométer, ennyi van hátra, de időben nem állunk jól, hiszen este nyolc óra van, amikor rákanyarodunk a Norvégiába vezető útra. Viszont visszhangként cseng a tanács: Ha ma jó az idő, lehet, hogy a másnap viharral kell megküzdeni.

p1030017

Lámpával megvilágítják a földgömböt, ami gyakorlatilag felesleges, hiszen világos van
Ez az út a 92-es igazi buli, hibátlan minőségű, nyílegyenes hullámvasút. Helyenként negyven-ötven métert emelkedik vagy süllyed hirtelen. Félelmetes, ahogyan elkönnyül alattunk a motor. Annyira élvezzük, hogy alig vesszük észre a határt. Elhagyott épületek, de valahogy nincsenek lepusztulva. Tankolunk gyorsan, mielőtt behajtunk a „zsákutcába”, ugyanis innen már csak oda vezet az út és nincs tovább. Amint elérjük a tengert, tátva marad szemünk-szánk. Leírhatatlan a látvány, de azért megpróbálom szóképekben átadni azt, amit minden motorosnak látnia kell! A burkolat versenypályaként tapad, nincsenek kátyúk, repedések, jól belátható, szépen ívelt kanyarokkal, csekély forgalommal, amiről motoros csak álmodhat. Eszünket vesztve rohanunk, nem törődve a sebességgel, minden érzékszervünket maximálisra állítva, hiszen a természet pazar körítése igencsak próbára teszi az utazót. Az út tökéletesen követi a tengerpartot, gyönyörű dombok, hegyek a túloldalon, leírhatatlan színben pompázó naplemente, és akinek ez nem elég, az út mellett legelésző, bámészkodó rénszarvasokkal teheti teljessé a képet. Hirtelen egy alagútban találjuk magunkat. Kicsit olyan, mint az ősember barlangja: nincs kibetonozva a teteje. A kiírás szerint hat és fél kilométer hosszú, ebből közel félútig lefele, majd a kijáratig felfele. Fura érzés, nem merünk zajongani a kipufogókkal, nehogy beomoljon. Azt mondták fizetős, de sehol semmi. Viszont utána megint visszatérünk a csodaútra, igaz, hogy a tenger messzebbre került és emelkedünk. A kilátás szinte veszélyezteti a biztonságos motorozást. Olyan érzésem van, mint akinek beteljesült a nirvána. Itt szeretnék élni és egész életemben csak a tájat bámulni.

p1030075

 A révedezésből fizetős bódé ébreszt. Mégis fizetni kell az alagúthasználatért. Tíz euró a tarifa, nem is sok. De messze még a végcélunk. Hirtelen keskenyedik az út, meredeken emelkedik, a kilátás ehhez mérten a maximumfaktorhoz közelít. Egyszerűen élvezzük a motorozást és most semmi más nem számít. Megint sorompó állja utunkat, immáron harminc eurót kérnek a belépésért. Nem kevés, de nem érdekel. Itt vagyunk, megérkeztünk, pontban éjfélkor átlépjük a parkoló bejáratát.

Az útburkolat hibátlan mivolta szinte hívogat egy féktelen kanyargásra
Rengeteg lakóautó pihen itt fenn, motoros alig, azok is inkább indulófélben. Világos van, olvasni is lehetne, viszont hatalmas a szél. Majd leviszi a fejünket. Kisétálunk a vas földgömbhöz, amely kissé viharvert, és sajnos ide is feljutottak a falfirkázók. Kidrótozzuk a zászlót, amelyet aláírtunk az utókor számára.

p1030033

Sajnos késtünk vagy egy hetet, mert a nap ilyenkor augusztus elején-közepén már lemegy egy órácskára. Három fok van mindössze és a kávézóból is kizavarnak, hiszen hajnali egykor bezár. Behúzódunk egy szélvédett sarokba a napfelkeltét várva. Alig egy óra és feltűnik a csodás vérnarancs színű nap, amely percről-percre többet mutat meg magából. Húsz perc alatt előbújik a felhőpaplanból, és teljes pompájában festi meg az eget és a tengert. Álmodni sem lehetne szebbet. Hajnali fél háromkor elhagyjuk Európa legészakibb pontját, és mosolyogva ereszkedünk alá újra átélve az egyik legjobb és legszebb szerpentin adta fantasztikus érzést. A meglepetés, miszerint visszafelé is fizetni kell egy tízest az alagúthasználatért, már nem tudja elrontani a kedvünket. Újra átrobogunk a tenger alatt és nekilátunk a szálláskeresésnek. A közelben az árak nagyon magasak, de van olyan szálló is, ahol üres recepció vár minket. Tovább motorozunk, ki kell jutnunk a Nordkapp vonzáskörzetéből egy jó szállásért. Akaratunkon kívül megkergetünk egy rénszarvast, amely nem talált megfelelő menekülő utat, így a kocsiúton szalad előttünk, majd cirka ötszáz méternyi loholás után beleveti magát a tengerbe. Túl vagyunk ezer kilométeren és közelítünk a huszonnegyedik órához is, szóval ránk fér a pihenés. Még kettőszáz és még két óra mire találunk egy remek magánházat, amely számunkra tökéletes. Az egész napot alvással, lógással töltjük. Ránk fér, hiszen tíz napja indultunk és túl vagyunk hatezerötszáz kilométeren.
Másnap kipihenten gurulunk tovább, célba véve Svédországot. Az út menti folyó jelenti a két ország határát.

 

Még Finnországban egy „kóborló” állja utunkat (szó szerint), ahogy megállunk, barátságosan odabaktat hozzánk. Úgy tűnik „állati” ez a túra. Miután átmegyünk a hídon, a folyó túloldalán már Svédország útjait koptatjuk. Umeát vesszük célba, de az égiek zokogásba kezdenek. A kupaktanács döntése: menjünk, egy kis eső nem kihívás a túramotoros számára. A szakadó eső és a száznegyvenes tempó megteszi a hatását, a szél bepréseli a vizet a réseken. Mire elérjük a várost, már nem esik, szállást is könnyedén találunk, az eddigi legjobbat. Ez nem akkora dolog, a hotel Holiday Inn névre hallgat.

Vasló, az igazi és a lovas. A végén nem loptuk el a lovat, mert nem fért be a dobozokba.
Másnap korán reggelizünk, majd nekivágunk, hogy megérintsük Svédország fővárosát, Stockholmot. A táj nem nyűgöz le, és a tankolással is észnél kell lennünk. Többnyire ötven-hatvan kilométerenként találni benzinkutat. Útközben akad néhány óriási híd, völgy, ám ezeket leszámítva semmi különleges. Az időjárás ismétlésbe kezd, pontban négykor – akárcsak tegnap – ránk szakad az ég. Estére Stockholmban vagyunk, de a pocsék idő miatt elmarad az esti barangolás.

A délelőttöt városnézés tölti ki. A svéd főváros kissé kusza, a látnivalók a belvárosra koncentrálódnak. Sétálunk és motorozunk a városban, megnézzük a skanzent, majd ismét nyeregbe pattanva hajtunk tovább, megcélozva a Dániát és Svédországot összekötő öressundi hidat. Linköpingben kitérőt teszünk, ahol az óriási Saab gyárat keressük meg. Fél óra múltán derül ki: ez a repülőgépgyár. Hatalmas, mégis sterilnek tűnik a környezete, bejutni lehetetlen. A parkolóban oszlop tetején csücsül egy Grippen. A város túlsó végén található a Saab Repülőgép Múzeum. Rövid betekintés, majd irány tovább. Malmőig már csak húzzuk a gázt, bár az egyik kúton fura kiírás (több nyelven is) lep meg: „Mielőtt tankolnál, fáradj be a shopba és add le a jogsidat vagy útleveledet”. Nem tankolunk, inkább tovább megyünk egy másik töltőállomáshoz. Itt nem kell leadni semmit, de sorompó védi a kutakat a lelépéstől. Malmő előtt megtaláljuk az út legpocsékabb szállását. A kétágyas száztíz euró, de a dupla ágy csupán egy méter negyven széles. Egyikünk így a földön alszik tizenháromezer forintért! Malmőre nem fordítunk sok figyelmet és időt. Nyolcezer-ötszáz kilométer után már hazafelé megyünk. Hiányzik a család, így már csak a híd marad valódi látnivaló gyanánt. Másfél órányi motorozással érjük el a monumentális hidat. Menet közben készítünk fényképeket, de ezek nem adják vissza a valódi látványt. A végén alagútba torkollik a tizenhét kilométer hosszú építmény. Tovább gurulva kiderül, hogy van még három-négy ilyen nagy híd Dániában. Különleges látvány a tenger közepére telepített szélerőmű-erdő is.

p1030068

Koppenhága mellett elrobogunk, hiszen immáron minden erőnkkel hazafelé tartunk. A komp Gedserből délután egykor indul, így könnyedén elérjük. Rostockban csak körülnézünk motorosan, délután a már megszokott módon zenélni kezd az ég, de így is este hatra már Berlinben próbálunk szállást találni. Óriási város, rengeteg hotellel, ám mind tele. Végül telefonon keresnek nekünk helyet, így jutunk el kelet-Berlinbe, ahol egy elhagyottnak tűnő lakótelep közepén van a hotel. Reggel már szinte otthon érezzük magunkat, mivel Berlin csupán nyolcszázhetven kilométer, és ismét nekünk dúdol a szél, elfújva a felhőket. Azért körbenézünk, ide talán visszatérünk fapadossal, de most nem ez a lényeg. Faljuk a távot egyre növekvő tempóban, az otthon közelsége mágnesként húz mind jobban. Brno-t elérve belefutunk a Moto-Gp-ről hazainduló motoros tömegbe. Mintha csak minket akarnának hazakísérni. Mi is megállunk tankolni a sokasággal, ahol megmosolyogtató kérdést kapunk: Ti is láttátok és mentek haza? Igen, megyünk, csak egy kicsit talán messzebbről és – nem lebecsülvén a versenyzőket – temérdek élménnyel térünk haza több, mint két hét után.

Este hétkor parkolok a ház előtt, remélem a kutya megismer és nem szaggatja le a nadrágom.

Itthon vagyok, átölelem a családomat, majd leülök a székembe, ahol elkezdődik a túra előröl. Fantasztikus úton vagyok túl, megannyi élmény feszíti szét a fejemet, ide-oda cikáznak a gondolatok. Nem is tudnám most elmondani, mi történt az elmúlt tizenöt napban, kell egy kis idő, hogy kissé leülepedjenek a gondolatok.

Tizenöt nap, tizennégy ország tízezer kilométer, ez az egyenlet. Nem szeretnék senkinek tanácsot adni, merre és hova menjen. Minden motoron töltött perc és megtett kilométer hozzáad az életünkhöz, amit mindenkinek magának kell átélni úgy, ahogy neki jó. Európának két arca lenne? Itt a túrán lehetett így gondolni, de Európának megannyi arca van, és csak rajtunk múlik mennyit látunk és élünk meg belőle.

További képekért keresd fel a képgalériában a Skandinávok, Nordkapp fotóalbumokat.