Albán meg a Balkán

Ritkán ilyen koszos a motorom. Kitolom az udvarra, felbakolom és kezdődhet a mosás. Több mint egy hete már, hogy vége a túrának, de még most is vágyakozva gondolok arra a kilenc napra, mely alatt a Balkán országait szeltük át három motoros társammal. 

 

Még a garázsban sincs elpakolva minden, csak úgy behajigálva a polcra. Minden tárgyhoz köt egy történet, egy sztori. Motortörölgetés közben meg-megállva elmerengek, miért is nem szeretik, vagy inkább félnek sokan Európa ezen részétől. Az eső ellenére korán indultunk, az útvonal megvolt, de hogy a határátlépések hogyan fognak zajlani, azt előre nem tudtuk.  Hamar elértük a szerb átkelőt. Az egyik őr intett, hogy menjünk előre. Gyorsan és problémamentesen átjutottunk. A határ utáni első állomásunk Szabadka, ahol nem időztünk, gyors városnézés után Újvidék volt a cél, melyet apró falvakon, mellékutakon értünk el. Az első esti táborhely a Tisza torkolata, mely Titeltől 10 km-re délre, Budapesttől alig 400 km-re található. A táj vadregényes, nagyrészt érintetlen.

Egy fennsíkon vertünk sátrat. A kilátás pazar, fagyűjtés, majd tábortűz esti beszélgetéssel, sütögetéssel. Egy helybéli figyelmeztet, a tűzre figyeljünk, ne legyen baj, majd pár perc elteltével visszatér néhány pokróc és egy üveg pálinka társaságában. Háromórányit beszélgettünk úgy, hogy egyikünk sem beszélte a másik nyelvét. Remek este volt.

 

Reggel, gyors sátorbontás után Szerbia belseje felé tartva  fantasztikus illatok hatoltak át a sisakszellőzőkön. A konzervreggeli a dobozban maradt, hiszen a faszénen sült csevapcsicsa nagyon hívogatott. A bőséges, finom reggeli után Szófia irányába fordultunk. A bolgár határátlépés egyszerűen és gond nélkül zajlott. A fővárost hamar átszeltük, hogy a hegyekbe indulva megkeressük a „Hét-tó” nemzeti parkot, mely a leírások alapján pazar látnivalónak ígérkezett. A gyönyörű, ösvényszerű erdei út hirtelen véget ért. A helyi hegylakó elmondása szerint a hetes szám a megoldás, ugyanis a „Hét-tó”-hoz hét kilométernyi gyalogút vezetett. Motoros csizmában, ruhában nem éreztük fontosnak a gyaloglást.

Bulgárián átmotorozva a tíz évvel ezelőtti Magyarországot láttuk viszont. A festő, lakatos, asztalos „maszekok” vasárnap is dolgoznak, valószínűleg számla nélkül. Estére panzióban terveztünk szobát kivenni a nyirkos idő miatt. A remek szállásért harminc eurót fizettünk szobánként, a motorok a gazdasági udvaron éjszakáztak az ablakunk alatt. Vacsorára megint a helyi ízeket választottuk, mely szinte azonos a szerb csevapcsicsával, csak itt pljeszkavicának hívják, de a nevétől függetlenül fenséges ízekkel kápráztatott el minket. Reggel sütött a nap, gyors csomagolás, reggeli az étteremben, majd elindultunk Skopje felé, amihez ismét határt kellett átlépnünk.

 

Macedóniában nem volt kegyes az időjárás, esővel üdvözölt minket az ég, ebben az alig Budapestnyi lakossággal bíró országban. Nem időztünk sokat, hajtott minket a jobb időjárás reménye, olyannyira, hogy egészen hajnali négyig húztuk a gázt, majd közel 800 kilométer után Görögországban, egy hotelben töltöttük a hajnalt. A reggelit lekéstük ugyan, de a pincér, áthágva a szabályokat, szervírozott számunkra némi ételt. Tele gyomorral hajtottunk ki a hotel garázsából és megkezdődött az igazi örömmotorozás, hiszen az út, a környezet, a forgalom, az időjárás mind tökéletes elegyet alkotott egy felhőtlen túrázáshoz. Thesszalonikit elkerülve fordultunk nyugati irányba, hogy néhány száz kilométer motorozással elérjük Albániát, mely a legizgalmasabb utazást ígérte számunkra. A görög útvonal nagyon jól sikerült, olyan utakat jártunk be, ahol órákig nem láttunk autót, sem kétszáz méternél hosszabb egyenest. Az aszfalt szinte hibátlan, a sziklaszirteken megállva csodás fotókat készítettünk. Később a határátlépéshez egy nagyon keskeny, elhagyatottnak tűnő hegyi szerpentint választottunk. Félórányi menet után elértük az út végét, ahol azonban nem volt ott a határ. Visszafordultunk, de nem bántuk, hogy eltévedtünk, mert e nélkül sosem láttunk volna ilyen különleges, turistáktól mentes vidéket. Közben ránk esteledett, alvóhelyet kerestünk a sötétben. Miután álltak a sátrak, nekiláttunk tüzet gyújtani, hiszen a táborozás úgy az igazi. Hamarosan a görög rendőröknek próbáltuk elmagyarázni, hogy nem akarunk több megyére kiterjedő bozóttüzet. Szerencsére a rend őreit sikerült meggyőzni, a tüzet is időben eloltottuk. Reggel konstatáltuk, sikerült szép helyen tábort vernünk. A csomagolás már zökkenőmentes volt. Megkerestük a helyes irányt, és könnyed motorozással, gyönyörű napsütésben értük el a hegy tetején lévő, albán határátkelőt.

 

Itt hosszú sor és bürokrácia várt minket. Sajátos számítógépes hálózat, a rögzített adatokat egy pendrive-on kaptuk kézbe, melyet magunk vittünk a következő ügyintéző bódéjához. Egyórányi várakozás után gond nélkül gurultunk át Albániába. Már vártuk a közel egymillió bunker, talán ugyanennyi Mercedes hazáját. Albán leket váltottunk, de szinte mindenhol fizethetünk euróval is, bár a váltószám nem mindig egyértelmű. Belevetettük hát magunkat és átszellemülve róttuk a távot, Gjirokaster városáig megannyi bunker szegélyezte az utat. Maga a város kicsit Szentendrés, tele turistacsalogató üzlettel. A látogatás végeztével visszafordultunk, hogy Albánia legdélebbi nagyvárosát felkeresve érjünk el a tengerhez. A valódi meglepetés a Sarande felé vezető úton ért minket, a hegyi felfutón csak és kizárólag kanyarral találkoztunk. Gyakorlatilag százméternyi egyenes szakasz nincs. Az aszfalt vadonatúj, a kilátás megfoghatatlan, gyér forgalomban még olyan autós is akadt, aki felvette a kesztyűt a szerpentinen a kétkerekűekkel szemben. Egy évvel korábban azt hittem, megtaláltam a motoros nirvánát Norvégiában, de itt most be kellett látnom, az albán kanyarok és környezet is meg tudja adni a motorosnak ezt az érzést. A soha véget nem érő szerpentin, ezer méter fölé magasodó hegyek pazar kilátással megkoronázva, minden túramotoros álma lehet. Sarande várost elérve hirtelen pofon csapott a valóság. Állandó építkezések, poros, hiányos utak, utcák jellemezték a tengerparti várost. Továbbhaladva visszakaptuk a motoros Kánaánt, végig a tengerparton hegyre fel, hegyről le. Közel kétszáz kilométer szerpentinezés után bukkant fel a legnagyobb és legnyüzsgőbb város, Vlore. Közvetlenül a tengerparton igazi turistaparadicsom, megannyi szállodával. Hosszas tanakodást követően választottunk hotelt, olyan négycsillagos formát, ahol 25 euró volt egy kétágyas szoba, reggelivel. Bevackoltunk, majd gyalog felfedezőútra indultunk, természetesen egy étterem teraszán végződött a séta. Fantasztikus helyi étkekkel csillapítottuk éhségünket, s a tulaj még meg is hívott minket egy italra. Gyönyörű nap volt, kanyarmérgezést kaptunk, de az kanyarral gyógyítható.

Másnapra pihenőnapot terveztünk. Egy szolid kitérővel átmotorozunk az ország közepe felé ebédelni – de másként lett. Sikerült majd 400 kilométert megtenni, melynek a végén egy 40 kilométeres földes, murvás hegyi szerpentinnel zártunk. Olyan helyekre jutottunk így el, amiről álmodni sem mertünk. Fantasztikus emberek az albánok, segítőkészek, még ha nem is kértük, barátságosak és kíváncsiak. Aznap este már bántuk, hogy csupán ilyen rövid időt tölthettünk el Albániában. A következő nap bizonyította ezt, hiszen az ország gyomrán  keresztül olykor burkolat nélküli utakon, elhagyott olajfúró tornyok árnyékában faltuk az utat. Átverekedtük magunkat a fővároson, és a Skoderi-tó partján haladva elhagytuk ezt az ellentmondásokkal teli, csodaszép országot. A  Tara-kanyonon átkelve késő estére értünk  Podgoricába, ahol a belvárosban parkoltunk le. Pár perc alatt komoly helyi motoros csapat verődött össze a tiszteletünkre. Hosszas beszélgetés után a szálláskeresésre  összpontosítottunk, mely egy alpesi hotel lett. Másnap már „hazafelé” érzéssel ültünk  motorra, még megnéztük a hidat Mostarban, majd egy nagy levegővel, kövér gázzal becéloztuk Budapestet.

Egy szóval nem szabad félni ezektől a lélekben távoli civilizációktól. Csodálatos emberek lakják, fantasztikus és különleges tájak vannak, sehol nem bántottak a rendőrök, sőt némelyik mosolyogva üdvözölt minket.

 Annyira elmerengtem, hogy rászáradt a sampon a motoromra, most kezdhetem elölről a mosást, de félő, hogy a gondolataim megint elkalandoznak a feladattól és végigjárom ismét a balkán kanyart…

További képekért keresd fel a képgalériában az Albán és Balkán fotóalbumot